Smile.:))
57. Fejezet
-
Louis? – böktem ki döbbenten.
A nekem háttal ülő személy lassan felkelt a fotelből és
szembe fordult velem. Én a döbbenettől megszólalni se tudtam. Elkerekedett
szemekkel pásztázott.
-
Képzelődőm? – suttogta. – Már megint? – úgy
tűnt, mint aki nincs teljesen tudatánál. Valóban azt hiszi, hogy csak
képzelődik? És ha igen, akkor ez már máskor is előfordult?
-
L..Louis?!
-
Te nem vagy valós. Csak egy szellem vagy, aki
kísért engem. Aki nem hagyja, hogy elszakadjak tőle. Igaz? – kérdezte sápadtan.
-
Louis… - könnyeim végig folytak az arcomon.
Közelebb léptem hozzá. Louis szemeiben könnyek gyűltek.
-
Te..te nem lehetsz valóság. Meghalt. Katharine
meghalt. – jobb kezem Louis felé nyújtottam és óvatosan az arcához érintettem.
Louis lábai megremegtek. Kezét a szája elé kapta és sírni kezdett. Összetört. A
tekintete rémületet tükrözött.
-
Louis..én vagyok az. – suttogtam. Elhúzódott
tőlem. Hátrálni kezdett és neki ütközött a kandalló párkányának.
-
Istenem. – préselte ki magából zokogva. –
Istenem. Te..te nem egy szellem vagy. –
megráztam a fejem. – Louis zokogva a földre roskadt. – Mi ez az egész?
Te..meghaltál. Láttam, ahogy eltemettek.
-
Az..az nem én voltam. Louis… - megakartam
érinteni, de ellökött magától.
-
Ne érj hozzám! – kiáltotta.
-
Én…
-
Hogy lehet ez? Hogy lehetséges? Meghaltál. –
kiabálta. Te meghaltál Katharine. – Az elmúlt hónapok során tisztában voltam
azzal, hogy Louis nehezen viselte az elvesztésem. Azonban arra nem számítottam,
hogy ennyire rosszul. Sokkos állapotba került.
-
Megmagyarázom. – böktem ki esetlenül.
-
Megmagyarázni? – ordította a képembe.
Megmagyarázni?? Mégis hogyan akarod megmagyarázni, hogy eltemettünk egy
koporsóba, most pedig itt állsz előttem? – teljesen össze volt zavarodva.
-
Louis, kérlek hallgass meg…
-
Nem..ez..ez nem valós..ez én..nem.. – könnyes
szemekkel hátrált az ajtó felé. Utána nyúltam.
-
Louis.. –
nem kaptam választ. Louis rémülten rohant ki a házból és mire utána futottam az
utcára, addigra elhajtott. Remegő testtel rogytam le a járdára. Louis itt volt.
Louis tudja, hogy élek. Louis…
Zayn szemszöge:
Kezemben egy bögre teával épp kifordultam a konyhából,
amikor Louis befordult a nappaliba. Remegve és piros szemekkel állt meg előttem.
-
Louis! Hol voltál?
-
Katharine házában. – Megint? Gondoltam, de nem
tettem szóvá. Azonban a rémület végig futott rajtam, miután tudatosult bennem,
hogy Katharine ma tért vissza Londonba. – Ott voltam Katharine házában. Ott
voltunk. – mondta. – voltak? Többes
számban? Gyorsan átfutott az agyamon, hogy ezt vajon hogyan is érthette. A
válaszra hamar rájöttem és ezzel a gyorsasággal le is sápadtam.
-
Volt..voltatok?
-
Zayn..azt, hiszem tényleg megbolondultam.
-
Kifejtenéd? – böktem ki félve.
-
Én..találkoztam Katharinennel. – döbbenten
kaptam rá a tekintetem. – Láttam őt, Zayn! Ott állt előttem. Nem….nem halt meg.
– az utolsó mondatot bizonytalanul suttogta el. – lefagytam. Mégis mit
mondhatnék erre? Úgy kellene tennem, mint aki épp meglepődik és semmiről sem
tud? De hát ez hazugság. Mindent tudok. Mindenben hazudtam neki.
-
Valóban? – böktem ki.
-
Ez minden amit mondani tudsz? Miért nem nézel
hülyének? Miért nem kiabálsz velem, úgy ahogy szoktál? Miért… - egy pillanatra
elhallgatott. – Miért nem vagy meglepve?
Talán… - szép lassan összerakta magában
a dolgokat. – Az nem lehet. Te..Te
tudtad? – lesütött szemekkel a padlót pásztáztam. Louis szó nélkül ott hagyott,
és felrohant az emeletre.
Louis jelenleg utál és kicsit sem
úgy festenek a dolgok, mintha minden nagyszerű lenne. Mégis átjárt egy ismerős érzés, ami kicsit
azért megnyugtatott. És ez az érzés abból a tudatból eredt, hogy Katharine
vissza tért. Azaz a dolgok újra zavarosak, bonyolultak és…és olyan
Katharine-esek lesznek!
Áaaaq annyira olvasni akartam még, alig bírom ki a következő részig
VálaszTörlésHolnap felkerül az új rész is!! :))
VálaszTörlés