23. Fejezet-Bízd a sorsra

Sziasztoook.:)  Meghoztam az új részt.:)  Igaz egy kicsit rövidre sikerült, de azért remélem tetszik majd.:) Jó olvasást és szép estét minden kedves olvasómnak::)!  És kitartást, igaz még csak hétfő van, de egy nappal közelebb vagyunk a hétvégéhez.:)!!!! Smile.:) 

23. fejezet 

 "Én nem aggódom, csak nem szeretek bizonytalanságban élni.." 

Észrevéve, hogy nem vagyok egyedül megtorpant.

-          Ó. Meg zavartam valamit?

-          Nem. – vágtam rá kedvesen mosolyogva. Ám Louis értetlen arca egészen mást sugárzott. – Mi a helyzet? – kérdeztem.

-          Délután felhívtál, hogy szétlőtték az ablakod miután hazahoztalak. Ez alatt mit is értettél pontosan?

-          Azt, hogy szétlőtték az ablakom. – magyaráztam egyszerűen, mire Ő kikerekedett szemmel figyelt engem. Láthatóan nem pont erre számított. – Betörtek hozzám, de nem a betörő akart lelőni, hanem valaki más. – folytattam.

-          Várj. Azt akarod, mondani, hogy megtámadtak? Rád lőttek, és te csak annyit mondtál a telefonba, hogy szerezzek neked egy ablakost? – akadt ki. Én összegzés kép csak bólintottam. – Katy a testőröd vagyok. Nekem kellene megvédenem, és vigyázni arra, hogy ilyesmik ne történjenek meg. – lépett közelebb, miközben tarkójára emelte kezét.

-          A testőröd? – szökött égbe Louis szemöldöke a lepettségtől. Ó. Tehát ezt elfelejtettem volna mondani neki?

-          Igen. Dan szerint szükségem van egy, vagyis inkább kettő testőrre. – mondtam, miközben Adamre mutattam.

-          Elnézve nem tévedett. Úgy látszik neked két testőr is kevés. – szólt közbe Adam.

-          Tudok vigyázni magamra. Nem történt semmi bajom Adam. - nyugtatgattam.

-          Ja, csak majdnem lelőttek. – horkantott fel Louis a kanapéról.

-          Ti aztán tudjátok, hogy rontsátok el az ember estéjét. – köptem a szavakat mindkettejük felé. Louis épp válaszolt volna a kijelentésemre, mikor telefonja rezegni kezdett. Furcsa arccal bámulta a kezében lévő kis készüléket, majd felkelt a kanapéról, és felém sétált. – Valami baj van?

-          Liam azt írta, hogy azonnal haza kell mennem. Will ott van nálunk. – hangjában érezni lehetett a feszültséget, és a haragot.

-          Ne csinálj, semmi hülyeséget jó?  - kérleltem, de Ő csak bizonytalanul bólintott, és kerülte a szemkontaktust. – Ez nem volt túl meggyőző. Louis, kérlek! – fogtam meg kezét, Ő pedig tekintetét rám emelte.

-          Mennem kell. Holnap beszélünk. – nyomott egy puszit arcomra, majd elsétálva Adam mellett távozott. Én fáradtan huppantam a kanapéra.

-          Louis? – szólalt meg a velem szembe álló fiú. – Dan mesélt róla. Azt mondta, hogy a pasid egy kócos kis popsztár. – ült mellém.

-          És gondolom azt is hozzátette, hogy jobban örülne egy mesterlövésznek, vagy egy bérgyilkosnak. – néztem felé, mire elmosolyodott.

-          Igen, mondott valami ilyesmit is. – mindketten felnevettünk. – Most viszont mesélj el nekem mindent. – dőlt hátra. Én kérdőn néztem fel rá. – Tudod lehet, hogy a fiúd beveszi, hogy minden rendben, és megértem, ha nem akarsz megosztani vele olyan információkat amikkel bajba sodorhatod, de velem ezt nem csinálhatod meg. Vele ellentétben én tudok vigyázni magamra. Engem nem tudsz bajba sodorni. Minden tudni akarok. Mondjuk, kezdjük azzal, hogy hogy kerülnek hozzád ezek a rendőrségi dokumentumok? – mutatott az asztalon heverő papír kupacra. Én nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy neki tényleg nem tudok hazudni. Túl jól ismer ahhoz.

-          Mr. John adta ki őket. Ő nyomoz a Fantom ügyében. Mondjuk úgy, alkut kötöttünk.

-          Alku egy zsaruval? Aljas, de tetszik. – húzta kacér mosolyra száját, mire én vállba ütöttem. – Na és ki az a Will?

-          Louis-ék menedzsere. A Fantomnak dolgozik, és megfenyegetett, hogy rám fog találni, és megöl. De nem Ő volt az első és attól tartok nem is az utolsó, aki ezt mondta. – feleltem cinikusan, majd lesütöttem szemeim.

-          Tudom, hogy nem épp ilyen életre vágytál.

-          Nem épp ilyen életre? 19 évesen én vagyok a maffia, akit az apja elhagyott, az anyja meghalt, és egy árvaházban nőtt fel. Mégis kivágyik ilyen életre? 

-          Tudom szivi. Tudom. – ölelt magához. Jó, hogy van egy barát, akire számíthatok. Számomra Adam mindig is olyan volt mintha a bátyám lenne. Az árvaházban Ő volt az egyetlen személy, akiben bíztam. Ő volt a családom. – Csendes ez a környék. Az utcában egy autót se láttam. A szomszédjaid mit szóltak a mai kis lövöldözésedhez?

-           Semmit. Valójában még nem találkoztam egy szomszédommal sem. – állapítottam meg ezt a furcsa tényt.

-          Várj. Azt se tudod kik laknak a szomszédban? – arca meglehetősen meglepettnek tűnt. Én megráztam a fejem. – Te ezt nem tartod egy cseppet furcsának? – húzta fel szemöldökét.

-          Nem beszédes típusok biztos. – nevettem fel, ám Ő nem csatlakozott hozzám.

-          Szerintem meg inkább nem létező típusok. – én értetlenül tekintettem fel rá. – Holnap utána járok, hogy kik laknak még itt. – állapította meg. Én vállat rántottam, hisz nem gondolom, hogy a szomszédjaim ki akarnának nyírni. Igaz feltűnően csendesek, de nem aggódom. – Mennem kéne. – kelt fel, mire én is hasonló képen tettem. – Holnapra mit terveztél?

-           Nos, munkába állítom az embereim. Találtam néhány nevet az aktákban, akiket megakarok figyeltetni. Valamint benézek Louis-hoz. Kíváncsi vagyok mit akart Will. – magyaráztam.

-          Remek, akkor reggel 8-ra itt vagyok. – ezzel elindult az ajtó felé. Én homlokom ráncolva siettem utána.

-          Miért?

-          Mert a mai kis alakításod után, amibe majdnem belehaltál nem hagylak magadra. A testőröd vagyok. Dan kinyírna, ha történne veled valami. – kacsintott.

-          Ó tehát, csak a Dan iránt érzett félelem miatt akaszkodsz rám? – dőltem az ajtónak miközben Ő már kilépett rajta. 

-          Ugyan szivi. Ki az a bolond, akinek külön kérvényt kellene benyújtani ahhoz, hogy veled akarjon lenni? – mondata megmosolyogtatott. Búcsú kép intett, majd becsuktam az ajtót. Furcsa érzésem támadt. Aggodalom járta át a testem. nem tudtam miért. Mintha egy pillanatig üresnek éreztem volna magam és elveszettnek, aztán eszembe jutott, hogy vajon Louis jól van e? Mit csinálhat? Mi járhat a fejében, mikor elmesélem neki mi történt velem? Vajon idegesebb olyankor, mint ahogy látszik? Vajon meddig fogja bírni velem? Meddig fogja a részének tekinteni ezt az őrült világot, amibe rángattam?
 

Louis szemszöge:  

Miután Will elment fáradtan ültem a terasz lépcsőjére. Kint hideg volt. Az ég láthatóan borús volt, és néhány sötét felhő néha eltakarta a Holdat. Kezeimmel a térdeimen könyököltem, és csak néztem magam elé. Vegyes érzések kavarogtak bennem. Szeretem Katy-t. Ez tény, és olyan igaz, mint ahogy most itt ülök, de megőrjít. Minden értelemben. Megörülök a mosolyáért, amely minden szomorúságot elűz. Ha a szemébe nézek, elgyengülök. Látom a csillogást bennük, melyek elrejtik a fájdalmát, a boldogságát és a bizonytalanságát. Ha csak megfogom, a kezét úgy érzem, nem érdemlem meg. Úgy érzem túl jó hozzám. Olyan hatással van rám, amilyen hatással lány még soha nem volt. Amíg meg nem ismertem, azt hittem tudom mi a szerelem. De tévedtem. Egészen idáig fogalmam nem volt róla. Ha behunyom, a szemem Őt látom magam előtt. Ha meghallom, a hangját mosolyra késztet. Ha pedig belekell gondolnom abba, hogy ennek valaha is vége szakad, hatalmas fájdalom hasít belém. Nem tudom elképzelni a mindennapjaim nélküle. Viszont a tudat, hogy bármikor bajba lehet, szintén az őrületbe kerget. Mi van, ha nem vagyok, ott vele mikor szüksége lenne rám? Magam mellett akarom, tudni Őt, hogy biztonságban legyen. Mégis mikor azt hallom, hogy lőttek rá, és hasonlók azt érzem, én nem tartozom az Ő világába. Hogy neki valaki olyan kellene, aki olyan, mint Ő. Nem fél szembeszállni senkivel. Szó szerint nem retten meg a haláltól sem. Mindkettőnk világa őrült. Annyi különbséggel, hogy az övé hangosabb a pisztolyok dördülésétől. Attól félek, hogy egy nap vége szakad mindennek. Egy nap vagy Ő, vagy én besokallunk a másik őrült életétől és már nem lesz olyan, hogy mi. Csak Ő és én. Gondolatmenetemből lépések hangja zökkentettek ki.

-          Már mindenki alszik. Azt hittem te is az igazak álmát alszod. – ült mellém a lépcsőre Zayn, miközben meggyújtotta a már szájában lévő cigarettát.

-          Csak gondolkoztam. – válaszoltam egyszerűen.

-          Tudod Louis, abból mindig csak baj van. Ha az ember gondolkozik, akkor komplikál. És ha komplikál, akkor belezavarodik önmagába. – majd kezét vállamra helyezve folytatta. – Hidd el, ismerem a komplikáló Louis-t, és borzalmas. – horkantott fel, mire én is felnevettem. – Tudom kin gondolkoztál, és ha elfogadsz, egy tanács most hagyd abba az elméletek szövögetését. Mert Ő az egyetlen jó, ami történt veled az elmúlt években. Még soha nem láttam hozzá hasonló lányt. Úgy értem, Ő nem fél semmitől. A veszélytől, a lövöldözésektől a haláltól. Egyetlen egy dolog van, amivel meglehet fogni és az te vagy. Ha veled bármi is történne, Ő megsemmisülne. – magyarázta komoly arccal. – Csak hagyd, hogy történjen minden, ahogy történnie kell. De ne avatkozz bele a sorsba. Mert ha együtt kell maradnotok, akkor úgy, lesz. Ha pedig nem.. – hangja elgondolkodtatóvá vált. – Nos, akkor készüljetek fel életetek valósággá vált poklára.

-          Szánj meg egy szállal. – tartottam tenyerem egy cigiért. Ő elővéve egyet, a kezembe nyomta, majd meggyújtotta.

-          Azt hittem már nem cigizel.

-          Azt hitte azt akarod, hogy ne agyaljak olyan sokat. Ez nem káros szenvedély, csak figyelem elterelés. – feleltem mire Ő csak elmosolyodott. Tudtam, hogy igaza van. Minden egyes szava maga volt az igazság, de azzal is tisztába voltam, hogyha a sorsra bízok mindent, akkor abból hatalmas sorscsapás lehet. Az volna csak számunkra az igazi pokol...

22. Fejezet-Aggódom érted.

 Sziasztook.:) Meghoztam az új részt.:) A történet néhány fejezeten belül váratlan fordulatokat fog venni, és két főszereplőnk élete is nagyban megváltozik!! Szóval izgalmakból nem lesz hiány.:) De addig is jó olvasást minden kedves olvasómnak és szép napot!!!.:)  Smile.:) 

22. Fejezet.

" A megoldás itt van előttem. Tudom. Csak még nem látom..."

Kivételesen törvényes módon jutottam el a rendőrségre. Útközben betartottam minden sebesség korlátozást, egy piros lámpán se mentem keresztül, és az egyirányú utcákat is meghagytam a maguk irányába haladni. Mindez viszont azt bizonyítja, hogy a törvény rossz hatással van rám. Leparkolva a rendőrség épülete előtt, egyenesen a bejárat felé tartottam. Belépve nyüzsgő emberek fogadtak. Szememmel kerestem Mr. John-t, ám sehol nem láttam. Megállítva az egyik rendőrt útba igazítást kértem. Megtudtam, hogy a második emelten van az irodája, így oda mentem. Jól belegondolva ez az egész még a hasznomra is válhat. Mr. John tudom, hogy nem bízik bennem korlátlanul, de kiad számomra olyan dokumentumokat, amelyek elvezethetnek a Fantomhoz. Már csak egy embert kell találnom, aki neki dolgozik és közelebb leszek ahhoz, hogy elkapjam. Mert amíg szabadlábon van, addig pokollá teszi a mindennapjaim. Kopogás nélkül egyszerű mozdulattal léptem be az irodába.

-          Szóval megkapta az üzenetem. Nem hittem, hogy valóban idejön, főleg nem egyedül. – intett kezével, hogy üljek le.

-          Százados. Tudom, hogy nem csapda. Magának szüksége van rám, nekem pedig azokra. – mutattam az előtte heverő mappa kupacra. – Ezt ne bűncselekménynek fogja fel. Hanem inkább az emberek és a rendőrség javát szolgáló üzletnek. – mosolyogtam rá.

-          Mit akar tenni? Ha megkapja ezeket a dokumentumokat, mit fog lépni?

-          Kiderítem kik az emberei. Ők majd elvezetnek hozzá. Én pedig a legnagyobb örömmel és egyszerűséggel fogok véget vetni ennek a rémálomnak.

-          Nagyon magabiztosnak tűnik. Miért van meggyőződve arról, hogy mindez pontosan így fog alakulni?

-          Mert bosszút fogadtam. Egy élet is kevés ahhoz, hogy elfeledjem azt a hangot, amit a fegyvere okozott mikor rálőtt az anyámra. Szemet szemért százados. Ez csak igazságszolgáltatás. Semmi több. – álltam fel és nyújtottam kezem a papírokért. Mr. John készségesen átnyújtotta azokat. – Nem fogja megbánni, hogy együttműködik velem. – indultam el az ajtó felé.

-          Már akkor nem bántam meg, mikor először találkoztam Önnel. Ilyen ügy nem mindenkinek adatik. Együtt dolgozni a maffiával. – szája halvány mosolyra húzódik, mire fel én is mosolyogni kezdek.  

-          Jó magának. – jegyeztem meg kicsit szórakozottan.

-          Miért?  - arcán látszik, hogy nem érti a reakcióm.

-          Mert az én szemszögemből már nagyon sokszor megbántam. – arca továbbra is értetlen maradt, én azonban nem vártam meg reakcióját. Kezemben a papírokkal kiléptem az irodából és a parkolóba mentem, hol megálltam a kocsival. Magam mellé helyeztem a mappákat, amiket Mr. John adott. Lehet, hogy ezekben van a kulcs a megoldáshoz. Talán ezek a papírok rejtik a kérdéseimre választ. Értékes szavak, melyeket át kell böngésznem. A motort elindítva hazafelé tartottam. Útközben tettem egy kitérőt az egyik utamba eső gyors büfében. Egy szendvics és egy pohár kóla. Rosszabb vagyok, mint egy üzletasszony. Legalább nekik van ebédszünetük. De nekem? Nem hogy a munkámban, de az életemben sincs szünet. Habár jól belegondolva az munkám és az életem egy és ugyan az.

Haza érve fáradtan estem be a nappaliba. Az asztalra helyezve a mappákat, megszólalt a telefonom.

-          Szia. – szólt bele egy ismerős hang.

-          Lou bébi! Szia. Mi a helyzet?  - hangom megremegett a nevetéstől, melyet nem bírtam visszatartani. Éreztem, ahogy a vonal túlsó végén Louis, szem forgatva amolyan „Most szórakozol?”  fejjel néz maga elé.

-          Kérlek ne! Csak ezt ne. – szól bele hangjában pedig hallani a mosolyt.

-          Ebből a mondatból azt szűröm le, hogy borzalmas és kicsit sem könnyű délutánod volt.

-          A végén már Niall-nek kellett kikísérnie az ajtón, hogy végre eltűnjön. – sóhajtott nagyot.

-          Hé, ne panaszkodj. Neked még mindig jobb napod volt, mint nekem.

-          Ebben nem lennék olyan biztos. – vágta rá.

-          Szétlőtték az ablakom. – válaszoltam ezt az igaz tényt.

-          Nyertél. – a háttérből Liam hangja volt kiszűrhető mintha, mondana valamit, de nem értettem pontosan, hogy mit. – Most le kell tennem, mert lesz egy kis interjúnk az új albummal kapcsolatban. Este fele benézek hozzád, mert beszélnünk kellene. – hadarta el, majd letette. Beszélni? Mégis miről? Hangja komoly volt, így én sem maradtam nyugodt. Figyelem elterelésként kezembe vettem a legfelső mappát mely az asztalon hevert és lapozgatni kezdtem. A megoldás itt van előttem, és csak arra vár, hogy megtaláljam. 

Louis szemszöge:  

Úton az interjú helyszíne felé végig a telefonommal szórakoztam. Harry, Niall és Liam másik autóval érkeznek, így ketten voltunk Zayn-nel az autóban Paul felügyelete alatt.

-          Mi a helyzet Katy-vel?  - kérdezett rá Paul. Fejem felkaptam a név hallatán.

-          Csak a szokásos. – hangom kicsit letört volt, mert még mindig nem emésztettem meg teljesen hogy a barátnőmhöz betörtek ma, és majdnem lelőtték.

-          Valami baj van? – érdeklődött kedves testőrünk.

-          Ma betörtek hozzá, és egy bérgyilkost küldtek rá. Majdnem lelőtték.

-          Ügyes lány. Tud vigyázni magára. – jegyezte meg. Szemeim kikerekedtek. Hogy veheti ilyen lazán? Meg is halhatott volna.

-          Nem. – csattantam fel. Zayn felém kapta tekintetét. – Szeretem, és meg is halhatott volna. Mi lesz legközelebb? Megint elrabolják? Na és ha nem lesz szerencséje? Nekem kellene vigyáznom rá. Tennem kellene valamit, de nem hagyja. – ejtettem kezeim tehetetlenül combomra.

-          Csak jót akar neked Louis. – szólt közben halkan Zayn.

-          Ezzel csak felemészt a mindennapos bűntudat és félelem.

-          Senki nem mondta, hogy egyszerű a maffia pasijának lenni. – mondta egyszerűen Paul, majd vissza fordult és az utat nézte. Az út hátralévő részében nem szóltam semmit. Csak azon tudott járni az eszem, hogy vajon most mit csinálhat? Jól van? Nem került bajba? Aggodalmakkal terhesen szálltam ki a kocsiból. A rajongók sikítása azonban visszatérített a földre. Sajnos szokás szerint csak pár percet tölthettünk a kint várakozó emberekkel. Rossz érzéssel tölt el, hogy vannak, akik már órák óta itt várnak ránk mi mégis csak pár perc erejére tudunk foglalkozni néhányukkal. Az épületben a többiek már készen álltak az interjúra. Néhány apró simítás után mi is csatlakoztunk hozzájuk. Will elmondta az interjú menetét, és hogy miről beszéljünk valamint miről ne. Az utóbbiak között Katy is szerepelt. Ha csak ránézek, erre a férfira a hányinger kerülget. Megfenyegette a lányt, akit szeretek, és annak az embernek dolgozik, aki meg akarja ölni Katy-t. Nehéz fent tartanom a látszatot, hogy minderről én nem tudok semmit. Legszívesebben belefojtanám egy pohár vízbe. Mire azonban feleszméltem már a kanapén ültünk és a kérdések vízözönként értek minket sorba. A gondolataim egészen máshol jártak, így az interjú alatt talán én voltam a legcsendesebb.

-          Na és mond Louis, mi van a barátnőddel? Mióta tart a kapcsolatotok? – fejem a velünk szembe ülő férfire emelem. Will azt mondta ne beszéljek Katy-ről. De jól belegondolva Will sok mindent mondott már. Hezitálás nélkül válaszolok.

-          Már néhány hónapja. – vágom rá.

-          Mi fogott meg benne?

-          Mindenek előtt a makacssága, és a magabiztossága. Ő egy különleges és kivételes lány. A világ legszerencsésebb fiújának mondhatom magam, hogy Ő a barátnőm. – akaratlanul is mosolyogni kezdek, ahogy róla beszélek. Oldalra pillantva látom, ahogy Will mogorva képpel méreget.

-          Ha jól tudom hamarosan új albummal áltok elő. Mit mondanátok róla? – lép tovább a riporter. Önelégült mosollyal dőlök hátra. Will láthatóan ideges. Ennek csak örülni tudok. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy majd azt teszem, amit mond. Mégis csak a Fantom embere.

Az interjú végeztével készítettünk néhány fotót a stábbal majd a biztonságiak kíséretében elindultunk a kocsik fele. Kint már sötét volt, ami a késő őszi időnek tudható be. Ugyanazzal az autóval hagytuk el az épületet amellyel érkeztünk, így Zayn-nel be is szálltunk. A jármű épp indult volna, mikor Will feltépve a kocsiajtót beszállt mellénk.

-          Mond mégis mit nem értettél azon, hogy ne beszélj a drágalátos kis barátnődről? – mordult rám. Zayn a meglepettségtől nem tudott mit mondani.

-          Mégis mit nem értettél azon, hogy nem érdekel? Nincs, jogod megparancsolni mit mondjak és kiről. – vágtam vissza.

-           Amennyiben kicsit is szereted azt a lányt, akkor igenis azt fogod tenni, amit mondok! – több se kellett, hogy felmenjen bennem a pumpa.

-          Ha csak egy újjal is bántani mered, én esküszöm kicsinállak. – hajoltam közelebb felemelve fenyegetően mutató ujjam. – ez volt az a pillanat mikor megbántam minden eddigi szavaim és tettem. Elárultam magam.

-          Nagy hibát követsz el. De üzenem a barátnődnek, hogy megfogja találni és megöli. A legnagyobb élvezettel fog elvenni tőle mindent, ami fontos számára. Szóval én a helyedben meggondolnám kibe szeretek bele. Ő kiszállt a kocsiból, Zayn pedig döbbentem kapta felém a fejét. Arcom tenyerembe temettem.

-          Louis, ez meg mi a franc volt?

-          Will a Fantom embere. Megfenyegette Katy-t.

-          Mit csinált?

-          Azonnal fel kell hívnom. – állapítottam meg, majd telefonom előkapva máris tárcsáztam Katy számát. Nem volt elérhető ami nem kis aggodalommal töltött el. Az idegesség elöntött, és legszívesebben kiszálltam volna a kocsiból, hogy Will után menjek. – Engem tegyél ki útközben. – utasítottam sofőrünket.

Útközben Zayn próbált megnyugtatni sikertelenül. Bekanyarodva a számomra már ismerős utcába amint megállt a kocsi a ház előtt kipattantam.

-          Hé, biztos ne menjek veled? – jött utánam Zayn.

-          Ne. Én…csak tudni akarom, hogy jól van e?! – magyaráztam, majd ott hagyva barátom az ajtó felé rohantam. 

Katharine szemszöge: 

A papírok felett görnyedtem a nappaliba, mikor az ajtó csapódására lettem figyelmes. Fejem felkapva nem volt időm reagálni. Louis rohant felém kétségbeesett arccal.

-          Te meg hogy kerülsz ide? Azt hittem később jössz.

-          Annyira aggódtam. Jól vagy? – ölelt szorosan magához. Nem értettem miről beszél.

-          Louis minden oké? – hülye kérdés. Látszik, hogy semmi nem oké.

-          Nem egészen. – nézett rám. Megrémisztett az arckifejezése, mely veszélyt és félelmet áraszt magából. – Will rájött, hogy tudok a kis titkáról. Arról, hogy a Fantomnak dolgozik. Azt, mondta, ha nem teszem azt, amit mond, bántani fog téged. Én nem tudtam mit csináljak. Azonnal ide jöttem. – hadarta el. Én figyelve szavait próbáltam megnyugtatni.

-          Nem lesz semmi gond. Ez várható volt. Csak időt akartam nyerni azzal, hogy fent tartjuk a látszatot. – leültem a kanapéra, Ő pedig hasonló képen tett. – Elhoztam minden dokumentumot Mr. John-tól. Itt van a megoldás. Tudom. Csak kell egy ember, vagy egy nyom ami, elvezet hozzá, és véget vetek ennek a rémálomnak. – magyaráztam. Majd eszembe jutott, amit délután a telefonba mondott. Miszerint beszélni akar velem. – Miről akartál beszélni? – kérdeztem rá. Nagyot sóhajtott, majd belekezdett.

-          Lisa-ról. Én csak.. – ám innentől már tudtam mi következik.

-          Lou. Ő a volt csajod, aki enyhén szólva is egy kicsit zakkant. Valamint nem egy IQ bajnok. Nincs semmi, ami miatt magyarázkodnod kéne.

-          Nem is vagy akkor féltékeny?

-          Rá? De hisz én csak egy bejárónő vagyok. – nevettem el magam mire Ő is felnevetett. – Jut eszembe. Főnök, kéne az e havi bérem, mert valamiből ki kell fizetnem az ablakost. – folytattam. Jó volt látni az arcán, ahogy az aggodalmat a mosoly váltja fel. – Bízom benned. Nincs okom féltékenykedni. Az nem én volnék. – mondtam majd megcsókoltam. Ő kezét arcomra emelte végig simítva azt. Másik keze az enyémen pihent. Érintése arcomról a hátamra vándorolt, én pedig barna kócos hajába túrtam. Imádom az érzést, amit kivált belőlem. Elgyengülök tőle. Érzem, ahogy a külvilág megkíván szűnni. Csak Ő és én. Ha tehetném minden nap, minden percében újra és újra átélném ezt az érzést. Megbabonáz a tekintete, megszédít az illata, az érintése pedig biztonságot ad. Képes arra, hogy ha csak pár pillanatra is, de elhiggyem: minden rendben lesz. Ő az egyetlen, aki kitudja belőlem váltani ezt az érzést. Ám az idilli pillanatot, az ajtó csapódása zavarta meg.

-          Elképzelhető, hogy elfelejtettem becsukni az ajtót. – suttogta számba. Én halványan elmosolyodtam.

-          Lehetséges. – Nagyot sóhajtva, nyomtam egy puszit szájára, majd már csak azt vettem észre, hogy szokásos fekete öltözékében berohan a nappaliba egy már számomra ismerős személy.