Az alvilág angyala

Sziasztok!! :))  Új rész a láthatáron!
Smile.:))

57. Fejezet

-          Louis? – böktem ki döbbenten.

A nekem háttal ülő személy lassan felkelt a fotelből és szembe fordult velem. Én a döbbenettől megszólalni se tudtam. Elkerekedett szemekkel pásztázott. 

-          Képzelődőm? – suttogta. – Már megint? – úgy tűnt, mint aki nincs teljesen tudatánál. Valóban azt hiszi, hogy csak képzelődik? És ha igen, akkor ez már máskor is előfordult?

-          L..Louis?! 

-          Te nem vagy valós. Csak egy szellem vagy, aki kísért engem. Aki nem hagyja, hogy elszakadjak tőle. Igaz? –  kérdezte sápadtan.

-          Louis… - könnyeim végig folytak az arcomon. Közelebb léptem hozzá. Louis szemeiben könnyek gyűltek.

-          Te..te nem lehetsz valóság. Meghalt. Katharine meghalt. – jobb kezem Louis felé nyújtottam és óvatosan az arcához érintettem. Louis lábai megremegtek. Kezét a szája elé kapta és sírni kezdett. Összetört. A tekintete rémületet tükrözött.

-          Louis..én vagyok az. – suttogtam. Elhúzódott tőlem. Hátrálni kezdett és neki ütközött a kandalló párkányának.

-          Istenem. – préselte ki magából zokogva. – Istenem. Te..te nem egy szellem vagy.  – megráztam a fejem. – Louis zokogva a földre roskadt. – Mi ez az egész? Te..meghaltál. Láttam, ahogy eltemettek.

-          Az..az nem én voltam. Louis… - megakartam érinteni, de ellökött magától.

-          Ne érj hozzám! – kiáltotta.

-          Én…

-          Hogy lehet ez? Hogy lehetséges? Meghaltál. – kiabálta. Te meghaltál Katharine. – Az elmúlt hónapok során tisztában voltam azzal, hogy Louis nehezen viselte az elvesztésem. Azonban arra nem számítottam, hogy ennyire rosszul. Sokkos állapotba került.

-          Megmagyarázom. – böktem ki esetlenül.

-          Megmagyarázni? – ordította a képembe. Megmagyarázni?? Mégis hogyan akarod megmagyarázni, hogy eltemettünk egy koporsóba, most pedig itt állsz előttem? – teljesen össze volt zavarodva.

-          Louis, kérlek hallgass meg…

-          Nem..ez..ez nem valós..ez én..nem.. – könnyes szemekkel hátrált az ajtó felé. Utána nyúltam.

-          Louis..  – nem kaptam választ. Louis rémülten rohant ki a házból és mire utána futottam az utcára, addigra elhajtott. Remegő testtel rogytam le a járdára. Louis itt volt. Louis tudja, hogy élek. Louis…

Zayn szemszöge:

Kezemben egy bögre teával épp kifordultam a konyhából, amikor Louis befordult a nappaliba. Remegve és piros szemekkel állt meg előttem. 

-          Louis! Hol voltál?

-          Katharine házában. – Megint? Gondoltam, de nem tettem szóvá. Azonban a rémület végig futott rajtam, miután tudatosult bennem, hogy Katharine ma tért vissza Londonba. – Ott voltam Katharine házában. Ott voltunk. – mondta.  – voltak? Többes számban? Gyorsan átfutott az agyamon, hogy ezt vajon hogyan is érthette. A válaszra hamar rájöttem és ezzel a gyorsasággal le is sápadtam.

-          Volt..voltatok?

-          Zayn..azt, hiszem tényleg megbolondultam.

-          Kifejtenéd? – böktem ki félve.

-          Én..találkoztam Katharinennel. – döbbenten kaptam rá a tekintetem. – Láttam őt, Zayn! Ott állt előttem. Nem….nem halt meg. – az utolsó mondatot bizonytalanul suttogta el. – lefagytam. Mégis mit mondhatnék erre? Úgy kellene tennem, mint aki épp meglepődik és semmiről sem tud? De hát ez hazugság. Mindent tudok. Mindenben hazudtam neki. 

-          Valóban? – böktem ki.

-          Ez minden amit mondani tudsz? Miért nem nézel hülyének? Miért nem kiabálsz velem, úgy ahogy szoktál? Miért… - egy pillanatra elhallgatott.  – Miért nem vagy meglepve? Talán… -  szép lassan összerakta magában a dolgokat.  – Az nem lehet. Te..Te tudtad? – lesütött szemekkel a padlót pásztáztam. Louis szó nélkül ott hagyott, és felrohant az emeletre. 

Louis jelenleg utál és kicsit sem úgy festenek a dolgok, mintha minden nagyszerű lenne.  Mégis átjárt egy ismerős érzés, ami kicsit azért megnyugtatott. És ez az érzés abból a tudatból eredt, hogy Katharine vissza tért. Azaz a dolgok újra zavarosak, bonyolultak és…és olyan Katharine-esek lesznek!