Ha pedig van időtök és kedvetek, akkor nézzetek be a másik blogomba.:) /Itt más jellegű irományaim vannak fent, mint ezen a blogon./
http://mylifeismyinsight.blogspot.hu/
Valamint, ajánlom minden kedves olvasómnak a következő blogot is: http://leftbehindfanfic.blogspot.hu/
Ezt egy nagyon kedves barátnőm írja. Igaz még nincs fent sok rész, de egy izgalmas történetnek ígérkezik, szóval csak ajánlani tudom.:)!!!!
Szép hetet, és jó olvasást minden kedves olvasómnak.:)! Smile.:)
37. Fejezet
"Azt hittem már nem lehet rosszabb. Aztán jött ő, és bebizonyította, hogy mindig lehet rosszabb..."
A teremben néma csend volt perceken át. Láthatóan mindenkit
lesokkoltak az imént történtek.
-
Te meghaltál. – nyögtem ki reszkető hangon.
Kijelentésemre a válasz egy halk nevetés volt.
-
És mégis élek?
-
Halott vagy. – ismételtem meg. – Halottnak kell
lenned. – emeltem feljebb hisztérikusan a hangom.
-
Kedvesebb fogattatásra számítottam azért a rég
nem látott családomtól. Főleg tőled. – nézett Dan-re aki a terem másik oldalán
még mindig döbbenten meredt az ajtóban álló személyre. – De azért egy „Szia
apa. Hiányoztál, és jó hogy élsz.” tőled is jólesne Katharine.
-
Te nem vagy az apám. – sziszegtem a fogaim között,
miközben felálltam a helyemről.
-
Miért vagy ilyen ellenséges? Sok idő telt el
azóta, hogy utoljára láttalak. Megváltoztam Katy. Mind változunk. Azt reméltem a véleményed is megváltozott
velem kapcsolatban.
-
Ó. Megváltozott. Mert most döbbentem rá arra, hogy
jobban gyűlöllek, mint azt eddig hittem.
-
Igazán adhatnál egy esélyt az édesapádnak.
-
Esélyt? – tettem egy lépést felé. – Neked? –
majd felrobbantam a dühtől és féltem, hogy nem tudom kontrolálni magam. Ökölbe
szorított kézzel közelítettem felé, de Adam időben kapcsolt. Elkapta az egyik
kezem, és visszarántott.
-
Te bizonyára a lányom barátja vagy. – az az
idegesítő vigyor, ami nem bírt eltűnni az arcáról csak még jobban dühített. –
Igazán szép pár vagytok.
-
A testőre vagyok. – helyesbített Adam. – Ezalatt
pedig az értendő, hogy bárki, aki veszélyt jelent Katy-re azt megölöm. –
fenyegető hangnem. Ilyet is ritkán halottam eddig tőle.
-
Miért jöttél vissza? – szólalt fel végül Dan is.
-
Nos, ez igazán egyszerű. Jöttem, hogy vissza
vegyem azt, ami az enyém. – felszegezett fejjel nézett körbe a teremben. – Én
vagyok a maffia. Köszönöm, hogy a távollétem alatt betöltötted helyettem ezt a
posztot. – nézett rám. – Kimondhatatlanul büszke vagyok rád, amiért a
nyomdokaimba léptél. De most már itt vagyok. Szóvaaal….
-
El kell, hogy keserítselek, mert neked nincs
semmid, amit vissza vehetnél. Írtál egy végrendeletet. Rémlik?
-
Természetesen. Valakinek megkellett őriznie a
hagyatékom, amíg távol voltam. Viszont élek, tehát a végrendelet érvényét
vesztette.
-
Azt hogy élsz, ne vedd kézpénznek. – vágtam rá. Adam
szorosabban fogta a karom.
-
Adam. – szólt Dan mögülünk. – Vidd el innen. –
döbbenten kaptam hátra a fejem. – Most.
-
Gyere. – súgta megadóan a fülembe, majd az ajtó
felé vezetett. Tartva a szemkontaktust a halálból vissza tért apámmal, nagy
nehezen, de elhagytam a szobát testőröm kíséretében. Kirántva karom a
szorításából dühösen sétáltam ki a raktárból. Menet közben elővettem a
kabátzsebemből a kocsi kulcsot, amit Adam kezébe dobtam. Értetlenül fürkészte a
kezei közt lévő kulcscsomót.
-
Ne akard, hogy most kocsiba üljek. Annak nem
lenne jó vége. – bólintva ült be a kormány mögé. Én ledermedve ültem mellette.
Nem tudtam, mit mondani. Csak egy valami járt az eszembe: Az apám él! Ez a tény
egyszerre megrémisztett, dühössé tett, de még annál is inkább értetlenné. Hogy
lehetséges? Meghalt. Hogy élhette túl? Miért kellett túlélnie?
-
Katy. Dan okkal küldött el minket. Talán ő
tisztább fejjel tud most gondolkodni, mint te.
-
Nem. Egyikünk se tud most tiszta fejjel
gondolkodni. Te nem ismered az apám. Egy gyilkos. Én..én csak nem értem mindez,
hogy lehetséges? Meghalt. Halottnak kell lennie. – meredtem magam elé, könnyes
szemekkel. – Adam egyik kezét a
kormányon hagyta, míg másikkal a megfogta az enyém. – Érezted már úgy, hogy
teljes szívedből mindenféle bűntudat nélkül gyilkolnál? – kérdeztem, ő viszont
nem válaszolt. Könnyektől teli arcom Adam felé fordítottam. – Ez a bűntudat
nélküli hajlam az ölésre. Ha létezik jogos gyilkolási indok, hát akkor ez az.
-
Ezt csak azért mondod, mert dühös vagy rá. Te
nem vagy gyilkos Katharine.
-
Igazad van. Nem vagyok az. Annál sokkal rosszabb
vagyok. Egy Wilson. – kabát zsebemből elővettem a telefonom. – A házamhoz
vigyél. Mire oda érünk Louis is ott lesz.
-
Be akarsz neki számolni a történtekről? –
meglepve fordult felém egy pillanatra.
-
Igen.
-
Mégis mióta mondasz igazat neki?
-
Amióta rájöttem, hogy hazudik nekem.
A haza fele út nem volt hosszú. Ez köszönhető annak is, hogy
nem volt nagy a forgalom, és annak is, hogy Adam padló gázzal száguldott végig
London utcáin. Louis még nem volt ott. Idegesen rohantam be a házba Adammel a nyomomba.
Össze voltam zavarodva. Nem értettem semmit, és ez idegesített. Kérdések,
emlékképek, rossz gondolatok árasztották el a fejem. Legszívesebben kiáltottam
volna, de minek? Attól az apám nem volna halott, én nem lennék normális 19
éves, az életem pedig nem jönne helyre egy puszta kiáltástól.
Gondolatmenetemből egy hangos kerék csikorgás zökkentett ki. Louis úgy rontott
be a házba, mint akit üldöznek.
-
Megkaptam az üzeneted. A stúdióból iderohantam
amilyen gyorsan csak tudtam. – lihegte kimerülten. – Mi történt? – nézett
körül.
-
Vissza jött.
-
Ki? – szokásos Louis féle értetlen arc.
Elképzelhető, hogy nem voltam elég világos.
-
Az apám.
-
Aki meghalt?!
-
Nem. – vágtam rá.
-
Akkor ki jött vissza?
-
Mondom, hogy az apám. – Louis továbbra se értett
semmit.
-
De Ő meghalt.
-
Nem. Nagyon is él.
-
Úgy hogy meghalt? Már bocs Katy, de ezt nem
igazán értem. - tette kezét a tartkójára.
-
Hát ez az. Nem halt meg. Elhitette mindenivel,
hogy meghalt most pedig vissza jött beköszönni, hogy ez mégsem igaz. Mert
gondolta most, hogy mégse halott majd szervezünk egy nagy családi
összeborulást, én vissza adom neki a maffiai rangot, ő meg folytatja a bűnöző
életét, ott ahol abba hagyta. De rosszul gondolja. Nem is értem mit képzelt?
Nem lesz itt semmiféle családi egyesülés, ő nem lesz újra a maffia, és rohadtul
nem fogom hagyni, hogy ismét tönkre tegye az én vagy mások életét. – hadartam
el egy levegő vétellel. Louis tátott szájjal pislogott maga elé, míg Adam egyik
szemöldökét felvonva fürkészett engem.
-
Akkor tisztázzuk. – szólalt meg végül néhány
másodperc hallgatás után Louis. – Az apád meghalt, viszont most vissza tért a
halálból, mivel valójában nem is volt soha halott, csak elhitette mindenkivel,
hogy feldobta a pacskert miközben nagyon is élt?! – én egyetértően bólintottam,
testőröm pedig arcát a tenyerébe temetve rogyott a kanapéra. Louis
homlokráncolva gondolkozott egy kicsit majd folytatta. – Nem. Még most se
értem, ez hogy lehetséges.
-
Tudod Louis, van akit még a pokolból is
kitagadnak. – vágtam rá nemes egyszerűséggel.
-
Aha...és pontosan mik is a terveid az élő holt
apáddal?
-
A zavaró tényezők arra valók, hogy kiiktassuk
őket.
-
Ez a terv azt hiszem még nincs alaposan
átgondolva. – köszörülte meg a torkát Adam. Én már épp közbe szóltam volna,
mikor megszólalt a telefonom. Szem forgatva vette, fel.
-
Igen?
-
Katy. Ide tudna jönni? - szólt bele Mr. John feszültséggel teli
hangon. – Beszélnünk kellene.
-
Történt valami? – utólag rájöttem, hogy ezt a
kérdést kár volt feltennem.
-
Nos, ami azt illeti…
-
10 perc és ott vagyok. – ezzel bontottam is a
vonalat, majd megragadva Adam kanapén heverő kabátját odadobtam neki. – Öltözz.
Indulunk.
-
Mégis hova? – én már az ajtónál jártam. Csábos
mosollyal az arcomon fordulta hátra kitárva előttem az ajtót.
-
Milyen kérdés ez? Hát a rendőrségre.
Mivel Adam nem engedte, hogy én vezessek a rendőrségig,
Louis pedig egyenesen megtiltotta, hogy felkötött karral kormány mögé üljek az
ő kocsijával mentünk. Útközben felfedeztem némi feszültséget a két fiú között,
de betudtam annak, hogy még nem ismerik olyan jól egymást. Ami viszont nem
teljesen igaz. Szemöldök ráncolva néztem végig a két fiún, majd fel is vettem
az elgondolkodó arckifejezésem, de mire a gondolataimnak teret engedhettem
volna, Louis már le is parkolt a kocsival. A már megszokott ajtón, mint aki
haza jár úgy nyitottam be, és szerencsére nem is kellett sokat keresgélnünk Mr.
John után.
-
Katy. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejött.
-
Mi történt? – tértem egy kedves mosollyal a
lényegre.
-
Jöjjenek. – gyanakvó tekintettel nézett körbe,
majd az irodájába vezetett minket. Az ablakon lévő redőnyöket leengedte, az
ajtót pedig bezárta. Ez nem sejtet jót. – Akadt egy kis problémánk. – foglalt
helyet asztal mögötti székében.
-
Probléma?
-
Sajnos már nem én nyomozok a Fantom után.
Levettek az ügyről. Ma reggel mikor bejöttem az irodámba közölték velem, hogy
egy új rendőrkapitány érkezett az őrsre. Egy bizonyos Jake Roberts. Már semmi
beleszólásom sincs a nyomozásba.
-
De miért?
-
Nem tudom. Ez az egész olyan, mintha..
-
Mintha a Fantom ideküldte volna az egyik
emberét, hogy többet ne tudjunk nyomozni utána. – fejezte be Adam. Mr. John
helyeslően bólintott.
-
Viszont van egy jó hírem is. - folytatta. – Liza
a kihallgató szobában van. Elkaptuk, és igaz megvolt a kihallgatása, de azt még
eltudtam intézni, hogy ha akar, bemehet hozzá beszélni. – nem kellett kétszer
mondani. Egyből felpattantam a székből, és mire a többiek észbe kaptak már kint
is voltam a folyosón. A folyosó végén a cellák melletti résznél volt a
kihallgató terem. Az eddig bent lévő rendőrt kiküldték, majd miután mindenki
elment onnan bemehettem Lizához. Mr. John, Adam és Louis az üvegfal mögött
vártak rám. Mivel látnak és hallanak, mindent vigyáznom kell, mit kérdezek és
mit mondok. Ez egy jó alkalom arra, hogy kiderítsek valami hasznos információt
a Fantomról. Belépve a terembe becsuktam magam mögött az ajtót, majd halk
léptekkel elé sétáltam. Nem lepődött meg, annak ellenére, hogy gyanítom nem rám
számított.
-
Nicsak, nicsak. Kit látnak szemeim. Túl élted az
újabb elrablásod is? Már kezdem érteni miért is utál annyira mindenki az
alvilágban. Te egy elpusztíthatatlan, megölhetetlen és ezért nagyon idegesítő
személy vagy. De azért némi vigaszt nyújt számomra, hogy valakinek sikerült
meglőni. – vizsgálgatta a karom. – Jó megsebzettnek látni Katy.
-
Nem bájcsevegni jöttem. – küldtem felé egy bájos
mosolyt, majd leültem vele szembe.
-
Persze hogy nem. Azért vagy itt, mert tudni
akarod, min töri épp a fejét. Érdekel, hogy mi a következő lépése. Vagy esetleg
arra vagy kíváncsi, hogy mikor akarja megölni őt? – fordult egy vigyor
kíséretében az üvegfa felé, ahol Louis is tartózkodott. – Mit gondolsz meddig
fog még kitartani melletted? A ti kis szerelmetek igen erősnek bizonyult ezt
nem tagadom. De szerinted tényleg olyan hülye, hogy megöleti magát miattad?
Mert csak idő kérdése. Azt pedig te sem várhatod el tőle, hogy miattad
szenvedjen nem igaz? Annyira nem lehetsz önző.
-
De kettőnk közül nem is én használtam ki csak a
pénze miatt.
-
Ez csúnya volt. – vágott sértődött arcot. – De
igaz. Viszont kettőnk közül nem is én leszek a halálának az oka…Bár kitudja.
-
Elég. –mordult rá. – Ha már jártatod a szád,
akkor mondj is valami hasznosat. Mit tervez most?
-
A Fantom vagy az apád? – vágta oda nekem a
kérdést, melyre egyáltalán nem számítottam. Döbbenetem próbáltam leplezni, de
attól tartok ez nem igazán sikerült.
-
Honnan..?
-
Honnan tudom, hogy az apád visszatért? Nos, ez
várható volt. Az apád mindig is nagy játékosnak számított Katharine. Míg te az
árvaházban éldegéltél család nélkül, addig ő felépített egy olyan alvilági
hálózatot, ami eddig kevés embernek sikerült. Te viszont túl könnyen elhitted,
hogy meghalt. De jobb, ha valamit megjegyzel. Nektek Wilsonoknak van egy igen
rossz tulajdonságotok, ami úgy látszik öröklődő: Nehezen lehet titeket megölni.
– idegesen toltam hátra a székem, majd szó nélkül kisétáltam a kihallgató
teremből. A többiek kint vártak én viszont nem tudtam mit kellene mondanom.
-
Hogy értette, hogy az apja visszatért? Eddig hol
volt? – törte meg a csendet Mr. John.
-
Azt hittem, hogy a sírjába. De mivel ma
beköszönt hozzánk a raktárba, erős kételyeim támadtak azzal kapcsolatba, hogy
eddig hol is volt?!
-
Ezt nem teljesen értem. – szemöldök ráncolás,
értetlen arckifejezés, bamba tekintet. Ilyen bonyolult lenne, hogy az apám
meghalt aztán mégse?
-
Úgy tudtuk, hogy Katy apját megölték
Oroszországban, miután elmenekült innen. Legalábbis, minden jel arra utalt.
Most viszont vissza jött, így feltételezzük, hogy a halálával kapcsolatos
reményeink és elméleteink rossznak bizonyultak. – magyarázta el Adam.
-
Tudja Katharine. A családja elég…
-
Bizarr? Érdekes? Gyilkos? Furcsa? Százados, a
családom nevével is egy átok együtt élni, nemhogy még a nevet viselő
személyekkel. – közöltem. Hisz azzal kapcsolatban eddig se voltak kétségeim,
hogy a családomnak nevezett személyek mindegyike egy külön furcsaság. Főleg,
hogy hosszú éveken át úgy tudtam, egyikük se él már.
-
Azt akartam mondani, hogy elég különleges. -
halvány mosollyal fejezte be mondatát. Különleges. Hmm.
-
Mondja százados. A Fantommal kapcsolatos
dokumentumokhoz hozzá tud még férni?
-
Sajnos nem. Minden irat és számítógépes
dokumentum átkerült Mr. Roberts irodájába. Miért?
-
Szükség lenne rájuk. – elgondolkodó tekintettel
meredtem magam elé. Egy tervet készültem összerakni a fejembe, hogy vajon, hogy
kellene kicsempésznem az iratokat az irodából. – Nem tudunk bejutni valahogy az
irodába?
-
Nem. Mr. Roberts mindig az irodájába van. Ahhoz,
hogy betudjon menni és átnézni mindent ki kellene üríteni az egész emeletet.
-
Nem szeretem, amikor így nézel. – állapította
meg Adam, én pedig vigyorogva fordultam felé.
-
Mégis hogy?
-
Pontosan így. Ilyenkor mindig támad egy eszement
ötleted, amibe hajlamos vagy majdnem meghalni.
– Adam jól tudja. Támadt egy ötletem. A szemem megakadt a mellettünk
lévő tűz jelzőn.
-
Tűz riadó esetén, ki kell üríteni az egész
épületet igaz? – 3 döbbent arckifejezéssel találtam szembe magam.
-
Igen. De ne kérje tőlem, hogy valótlan riadót
adjak ki. – tiltakozva emelte maga elé a kezeit. Úgy látszik, minden piszkos
munka rám marad.
-
Egy valós tűzriadó azt takarja, hogy ténylegesen
tűz van valamilyen formában az épületen belül igaz?
-
Igen. De láthatóan sehol nem ég semmi. Még egy
szikrányi tűz sincs. – kabátba zsebembe nyúlva előhúztam a nálam lévő
öngyújtót, majd egy kis lángot alkotva, betörtem a tűzriadót jelző kis csengő
ablakát. Az épületet betöltötte a hangos riasztó zaja. Elégedetten, tettem
zsebre a cél eszközt.
-
Na, most már van. – jelentettem ki nyugodtan.
-
Ez..Maga..Ez.. – Mr. John dadogott néhány
másodpercig, majd miután összeszedte magát folytatta. – 10 perc. Ennyi ideje
van addig, amíg a tűzoltók kiérnek, és rájönnek, hogy téves riasztás történt.
Mr. Roberts irodájába az emelten van. Balra a 3. ajtó.
-
Remek. Kint várjatok a kocsinál. – utasítottam a
fiúkat. Letaglózva, álltak velem szembe, miközben a százados megkezdte az
épület kiürítését. Nem törődve az utánam tekintő szempárokkal, belevetettem
magam a terv végrehajtásába. A rohangáló embertömegen átvergődve, felsiettem az
emeletre. Néhányan oda kiáltottak nekem, hogy azonnal hagyjam el az épületet,
én viszont ügyet sem vetve rájuk berontottam az új nyomozó irodájába. Papír
halmazok és mappák lepték el asztalt. Leülve a székbe a számítógépen kezdtem el
kutakodni. A mappákat bújva kerestem valami hasznos információt. Nagy nehezen
meg is találtam, amit kerestem. ”Titkosított
dokumentumok a Fantom ügyében”. Kabátzsebemben kutatva előhalásztam egy
pendrive-t. Még szerencse, hogy nem rég szükségem volt rá a raktárban így a
zsebembe felejtettem. Csatlakoztattam a gépre, majd elkezdtem átmásolni a
mappában lévő összes dokumentumot. Míg a gép dolgozott a papírok között
keresgéltem. Találtam néhány érdekesnek tűnő iratot. Ezeket a telefonommal
lefényképeztem. Azonban messze nem jutottam, mert meghallottam a tűzoltók
szirénázását. Jól jött volna még egy kis idő, de ez is megtette. A telefont és
a pendrive-t elraktam, majd kirohantam az irodából. A folyosók üresek voltak, a
lépcsőn viszont 3 tűzoltó jött velem szembe.
-
Hölgyem. Mit keres itt?
-
Én csak..
-
Azonnal el kell hagynia az épületet. – nagyot
bólintva lehajtott fejjel futottam ki az egyikük kíséretében. Kint az egész
rendőrkapitányság felsorakozott. A tömeg elején Mr. John állt. Én ránézve
odabiccentettem egyet, jelezve, hogy megvan minden, amire szükségem volt, majd
a parkolóba siettem, ahol a többiek már vártak. Beszállva a hátsó ülésre
kimerülten, de elégedetten dőltem hátra. Louis a kormány mögött, Adam pedig
mellette ült.
-
Idecsődítetted fél Anglia tűzoltóságát. –
közölte Louis, a kormányt markolva.
-
Nézd a jó oldalát. Meg volt az éves gyakorlatuk. –
válaszoltam automatikusan. A hátrapillantó tükörbe nézve két ideges szempár
nézett vissza rám.
-
Szeretlek, de közveszélyes ötleteid vannak. –
immár nyugodt és rekedtes hangon szólt vissza.
-
És te pont ezért szeretsz engem olyan nagyon. –
vigyorogtam rá, Ő pedig mosolyogva hátra fordult, hogy felvegye velem a
szemkontaktust.
-
Ezért is..
