17.Fejezet.-Találkozás a Sátánnal

Sziasztook.:)  Dobpergééés!! Meghoztam az új részt.;) A történetben bonyodalmakból ismét nincs hiány! Remélem tetszik majd!! Minden kedves olvasómnak szép napot és jóó olvasást kívánok!.:) Na, meg fel a fejjel, tudom még csak hétfő van, de nézzétek a jó oldalát: egy nappal közelebb van a hétvége ismét.:)!!! Smile.:)  

17. Fejezet.

"Néhány ember elmondhatja magáról, hogy van egy ősellensége. De azt hiszem én viszem a pálmát: Mert nekem egy egész világ az ellenségem!"  

Legmélyebb álmomból a telefonom hangos és idegesítő rezgése billentett ki. Kezemmel tapogatva kerestem a takaró alatt a telefont, mire végül megtaláltam. Résnyire nyitott szemmel, még ébredezve vettem fel.

-          Igen? – hangom rekedtes volt.

-          Katy, azonnal ide kell jönnöd. Vészhelyzet van! – kiáltott bele a telefonba Louis. Eddig résnyire nyitott szemeim kipattantak, tekintetem rémülté vált, a fáradság pedig leperegett rólam egy pillant alatt.

-          Azonnal ott vagyok. – kiesve az ágyból a bőröndjeimhez siettem mivel még nem volt időm kipakolni. Az első kezembe akadó ruhát magamra kaptam, és lerohantam a lépcsőn. Kezembe a kocsi kulccsal, és a telefonommal beültem az autómba. Hangos kerékcsikorgás jelezte, ahogy a gázra léptem. Nem is figyelve a sebességet amivel haladtam, csak száguldottam végig London utcáin. Szívem a torkomba dobogott, kezeim pedig a kormányon tartva is remegtek. Az idegesség és a félelem átjárta minden porcikám. Rettegtem attól, hogy mi történt?! Mi van ha a Fantom elrabolta, vagy bántotta Őt. Megmondta. Figyelmeztetett, hogy veszélybe vannak azok akik közel állnak hozzám. De ha csak egy újjal is bántani merte Louis-t, én esküszöm, hogy nem éri meg a holnapot az-az ember. Megállva a srácok háza előtt, be se csuktam a kocsit. Csak kiugrottam belőle, és mint valami távfutó rohantam az ajtóhoz. Lenyomva a kilincset szerencsére nyitva volt. Beesve Liam-el találtam szembe magam. –Hol van? – kapkodtam a levegőt.

-          Neked is jó reggelt. Amúgy ki hol van?

-          Hát Louis. – próbáltam levegőhöz jutni sikertelenül.

-          Ja, hogy Ő. Azt hiszem a konyhába lesz. –mondta teljesen nyugodt hangon, majd a nappaliba sétált. Tovább rohanva a konyhába is beestem.

-          Mi történt? Mindenki jól van? Bántott? – támadtam le Louis-t, aki az asztalnál ült és a legnagyobb nyugalomba kávézott, vele szembe pedig Zayn ült. Kezében még a kávés csésze is megállt.

-          Katy, de jó, hogy itt vagy. Borzalmas dolog történt. – állt fel az asztaltól és jött oda hozzám. – Will reggel közölte velünk, hogy holnap turnéra indulunk. Azt mondta meglepetésnek szánta. Szerinted örülnöm kéne? Holnap indulunk bejárni az egész Egyesült Királyságot. Milyen meglepetés az ilyen?  – háborodott fel. Én nem igazán tudtam észhez térni. Leroskadva az egyik székre,könyökömre támaszkodva fogtam fejem. Első reakció: Kinyírom. Második reakció: Kinyírom. Harmadik reakció: Örülök, hogy jól van, de akkor is kinyírom.

-          Te komoly ezért hívtál ide reggel fél 7-kor? Ez volna a vészhelyzet? – néztem rá jelentőségteljesen. – Végig száguldottam fél Londonon. Nem törődve a sebesség korlátozással, még egy piros lámpán is áthajtottam. Kiköptem a tüdőm mire ide értem. Te pedig azt mondod, hogy holnap turnéra indultok? – hangom ironikus ám nyugodt is próbált maradni. Bizonytalanul bólintott. – Kérek egy kávét. Egy jó erős kávét. – temettem arcom tenyerembe.

-          Van itt még valami. – kezdett bele Louis. Félve fordultam felé. – Will látni akar téged.

-          Miért?  - értetlenkedtem, hisz valóban nem tudtam hová tenni ezt.

-          Mert tegnap bejelentettem, hogy a barátnőm vagy, Ő pedig ne tudott róla. Gyerekesen hangzik, de mindenről bekell neki számolnunk. Csak találkozni akar veled, meg beszélni. Ez amolyan „szabály”. A sátán szabálya.  – rajzolt macska körmöt ujjaival. Érdekes szabályok mit nem mondjak.

-          Jó, rendben. – egyeztem bele miközben elkortyolgattam a Zayn-től kapott kávém.

-          Akkor hozom a telefonom és mehetünk is. – viharzott ki a konyhából, mire észbe kaptam. Máris? Azt hiszem ez a nap ilyen lesz. Élményekkel dús. Már akinek élmény. Louis erősködött, hogy az Ő kocsijával menjünk, de nem hagytam. A makacsságom ismét győzedelmeskedett. Útközben Louis, elmesélte milyen városokban fognak fellépni a turné alatt. Az a boldogság és büszkeség ami a hangjából áradt engem is örömmel töltött el. Valóban szeretik a munkájukat. Bár ez nem is munka számukra hanem szórakozás. Ha valamit sikernek lehet nevezni, akkor az Ő életük az. Egy munka, ami valójában szórakozás. Na és én? Ők 17 évesen már világhírnévre tettek szert. Én meg 19 évesen egy bűnözőkkel teli világ vezére vagyok, akit a változatosság kedvéért ki akarnak nyírni. Erre mondom én azt, hogy menő állás. Ha az apám most látna biztos büszke lenne rám. Már csak tudom. Hisz, míg Ő örülne, hogy tovább viszem a családi vállalkozást, és sötét dolgokba ütöm az orrom, addig én utálom, a tényt, hogy ebbe kényszerítettek. De minden erőmmel azon leszek, hogy ne váljak olyanná mint Ő. Hasznot fogok húzni abból amit örököltem tőle. De, nem fogom hagyni, hogy a hatalma alá kerítsen ez az egész. Az már nem én volnék. – Megérkeztünk. – mutatott egy magasba nyúló épületre Louis. Ez bizonyára valami központ. Beparkolva, Louis kétségbe esetten fordult felém.

-          Mi az?

-          Amint kiszállunk a kocsiból maradj szorosan mellettem. – engedelmesen bólintottam. Kiszállva, Lou az én oldalamra sietett, erősen összekulcsolva kezét az enyémmel indultunk a bejárat felé, mikor a semmiből legalább 5 fotós jelent meg. A vakuk csak villogtak, és mindenki Louis nevét ismételgette. – Kérem hagyjanak. Elég. Nem fotózzanak. – próbált utat törni. Nagy nehezen de bejutottunk az ajtón.

-          Szóval ezért kellett szorosan melletted maradnom. – néztem vissza az ajtón túl tolakodó férfiakra akiket épp a biztonságiak próbáltak elküldeni. – Honnan tudták, hogy ide jövünk?

-          Ezek mindent tudnak. Néha még azt is amit mi nem. – vágta rá. Velünk szembe egy magas izmos férfi jött, akit láthatóan Louis ismert, hisz kezet fogott vele. – A sátán? – érdeklődött fintorgóan, mire fel a másik férfi is hasonló képen tett.

-          A pokol Ura, még nem tért vissza. – nevetett fel, majd tovább is állt. Louis arcán egy kis aggodalmat véltem felfedezni. Talán pár percet állhattunk ott, mikor hangos kiáltozásra lettünk figyelmesek az ajtó felől. Szemeim majd kiestek a helyükről. Egy ismerős arc közeledett felénk. A férfi kezében egy aktatáska volt, fülhez szorítva pedig egy telefon. Ezzel a férfival már találkoztam. Amikor Dave elvitt magával abba az elhagyatott raktár helyiségbe leadni az árut. Ennek az embernek a társát ölte lőtte le a szemem láttára. Ő futott el a táskával a kezében.

-          Mi a fenét keres a helyemen egy matt fekete Audi? Ki volt az a vadbarom aki beállt a kocsijával az ÉN helyemre? – arca vörös volt a dühtől. Mi Louis-al összenéztünk, majd vissza. – És, mit keresnek a fotósok a bejáratnál? – ordította el magát idegesen. – Megmondtam, hogy tartsátok Őket távol. – folytatta.

-          Főnök, a producer.. – kezdett bele egy titkárnő kinézetű lány. Nos igen, belekezdett, de be már nem fejezte.

-          Nem érdekelnek a producerek. Termeljék a pénzt. Ennyi dolgok van csak. Ha ezt sem képesek jól végezni kirúgom Őket. – elénk érve alaposan végig mért engem. Tekintetén látszott, hogy felismert, ahogy én is Őt. – Az irodámba. Most. – utasított minket. Engedelmesen követtük, ám szemem megakadt Louis kezén, mely ökölbe volt szorítva. Egy sötétített ablakokkal körül vett irodába vezetett minket. – Leülni. – Lou követte az utasításait ám én nem. – Louis nem mondtad, hogy a barátnőd nem beszéli a nyelvünket. Ja bocs, azt sem mondtad hogy barátnőd van. Ezt is az interjúkból kell megtudnom.

-          Sajnálom. Legközelebb azt is közlöm hányszor veszek lebegőt egy nap. – vágott vissza cinikusan.

-          Ne nevettess Louis. – horkantott fel. – A minimum az lenne, hogy percenként tájékoztatsz erről. – De nem ezért hívattalak ide titeket. – nézett fel rám. Én gondolván, hogy ez a beszélgetés hosszú és érdekes lesz helyet foglaltam Louis mellett. – Neved? Származásod? Foglalkozás? – dőlt hátra fekete karosszékében. Ez most komoly?

-          Úgy csinál, mintha ezeket még nem tudná. – utaltam ezzel arra, hogy nagyon is jól tudja ki vagyok. Ám Louis előtt ezt nem fedhette fel sem Ő sem én.

-          Na ide figyelj. Tisztázzunk valamit. Ez itt nem mese ország Ő pedig nem a szőke herceg fehér lovon. Ez itt az én birodalmam ahol ti csak szolgák vagytok. Szolgák akik rendes mennyiségben, korlátlanul és megállás nélkül termelitek a pénzt. Eszközök akiket úgy rángatok ahogy én akarok. Legyen szó róla, a barátnőjéről, a barátairól vagy bárki másról. Ha csak egy rossz cikk vagy kép megjelenik rólad, vagy rólatok kicsinállak titeket. A lényeg, hogy mosolyogjatok a kamerákba, és ne keveredjetek sötét dolgokba. – nézett rám, jelezve hogy ezzel inkább csak rám utalt. Ugyan, hogy tudnék én sötét dolgokba keveredni? Hisz én irányítom gyakorlatilag Őket! – Röviden ennyi volna. Louis, ha megkérhetlek most menj ki egy kicsit, szeretnék pár szót négyszemközt váltani az újdonsült barátnőddel.

-          De..

-          A „megkérhetlek”  csak formalitás volt, a mondat pedig kőkemény kijelentés, és utasítás. – Louis rám nézve aggódó tekintettel nézett rám. Én bólintottam jelezve, hogy nem lesz semmi baj. – Katharine Dorothy Wilson. A maffia személyesen. – tért rá mondandójára miután csak ketten maradtunk az irodában.

-          Igen. Személyesen és életnagyságban. De maga ki is? Egy nagyképű pénzsóvár bűnöző? Tudom mit tett, és tudok a mocskos ügyleteiről. Szóval nem ajánlom, hogy fenyegessen. Lehet, hogy azt gondolja, hogy ezt az alpári viselkedést bárkivel szembe tanúsíthatja, de jól jegyezze meg azt amit most mondok: Én nem vagyok se bárki, se akárki.

-          Mindegy ki vagy, én úgy beszélek veled ahogy akarok, azt teszed amit én akarok, és nem mondhatsz nemet. Azt hiszed tudod, hogy működik ez a világ? Hát akkor rosszul hiszed. Itt te ugyan olyan játékos vagy mint mások. Annyi különbséggel, hogy téged meg akarnak ölni. – ezzel felállt székéből, és mögém sétált. Fülemhez hajolva, halkan súgta. – Ő mindent tud, és megfog találni. El sem tudod képzelni hányan figyelnek nap mint nap. Minden percben és pillanatban tudja mit csinálsz és kivel vagy. Megfog ölni, és ebben sokkal többen fogják támogatni mint gondolnád. Ez a bosszú édes de annál hosszabb lesz. Nem nyugszik míg az utolsó Wilson is lélegzik.

-          Én pedig addig amíg Ő él. Várni fogom, és akkor majd meglátjuk ki nevet a végén. Minden játékot csak egy valaki nyerhet meg. Itt nincs olyan, hogy döntetlen. – felpattanva, a székből határozott lépésekkel indultam el az ajtó felé, ám még egyszer vissza fordultam. – Ja és még valami. Az a vadbarom a matt fekete Audia- val, én vagyok. – elégedett mosollyal az arcomon hagytam el az irodát. Louis kint várt, és sietve jött oda hozzám.

-          Minden rendbe? Mit mondott? Meg fenyegetett? – támadott le.

-          Nyugi, nincs semmi gond. – nyugtattam meg, majd miután nagyjából de sikerült is lehiggadnia elindultunk haza. Már három embert is tudok aki a halálom akarja. A Fantom, Dave, és Will a srácok menedzsere. Úgy érzem a játék csak most vette kezdetét. Ám a több ellenfél nagyobb tétet is von maga után. Napról napra nagyobb veszélybe van Louis, és félek, hogy meddig tudom megvédeni. Nem tudhatja, meg hogy a Fantom tegnap este megfenyegetett, nem mondhatom el neki, hogy a menedzsere egy bűnöző aki a Fantomnak dolgozik mert ezzel csak nagyobb bajba sodornám. Néha a tudatlanság áldás. Az Ő esetében pedig kész élet mentés. Ha pedig ahhoz, hogy megóvjam az kell, hogy hazudjak neki megteszem. Képes vagyok feláldozni az igazságot érte. Képes vagyok feláldozni és veszélybe sodorni magam azért, hogy Ő sértetlen maradjon. Az egyetlen kérdés már csak az, hogy meddig?!