16.Fejezet-Költözés

Sziasztook.:) Igaz egy nap késéssel de meghoztam az új részt.:) Remélem tetszik majd.:) Minden kedves olvasómnak szép napot, és kitartás még csak hétfő van, de ez a hét is gyorsan elfog majd telni.:)!!! Smile.:) 

16.Fejezet

"A fájdalom gazdájának, a boldogság idegennek tekint."

Bekanyarodva a srácok utcájába Zayn már szinte a halálán volt. Arca falfehér ijedséget tükrözött, kezei erősen markolták a kocsit,a levegőt pedig olyan szaporán vette, hogy attól féltem egy idő után nem is marad másnak. Szemeit összeszorítva jajveszékelt. Leállítva a kocsit, elégedetten vettem ki a kulcsot. Ránézve Zayn-re valami furcsa nyelvű imát mormolt. Jobbnak láttam kizökkenteni a halálfélelemből.

-          Zayn. Most már kinyithatod a szemed. – fogtam meg karját.

-          Meghaltunk?

-          Nem?! – húztam fel egyik szemöldököm, majd érdekes arccal inkább kiszálltam a kocsiból. Zayn is hasonló képen tett, ám kicsit bizonytalannak tűnt járása. Végig mérve az autóm, úgy döntöttem egy ilyen csodálatos társ nem maradhat név nélkül. – Üdv a családban Jack.

-          Ki az a Jack? –  szólalt meg a semmiből Niall. A kapun a többiek is kijöttek, köztük Lou és Liam. Ezek szerint vége az interjúnak.

-          Hát Ő. – mutattam az előttünk parkoló járműre. Kikerekedett szempárok fürkészték, ami mosolyt csalt arcomra.

-          Ez egy álom. – ámult Harry. Mindenkinek tetszett, kivéve Louis-t.  Ő csak némán állt a kapuban.

-          Hé, mi ez a szomorú tekintet? Ha ezzel akarsz maradásra bírni akkor esélytelen. – álltam elé.

-          Kihozom a cuccaid, és elkísérlek a birtokra. – fordult vissza. A többiek a földet nézve követték. Miért érzem azt, hogy valami nincs rendben? Ó, talán mert valami nincs rendben. Percek alatt pakoltunk be a kocsi csomagtartójába, mivel nem volt sok cuccom. Louis továbbra is kerülve a szemkontaktust némán beült az anyósülésre. Én elköszöntem a srácoktól, majd kezemben a kulccsal beültem Louis mellé. Hosszú útnak nézünk azt hiszem. Már vagy 5 perce némán ültünk egymás mellett a kocsiban, mikor elegem lett, és beszélgetést kezdeményeztem.

-          Jó napod volt? – mosolyogtam kedvesen, közben pedig továbbra is az utat néztem.

-          Igen. – válaszolta egyhangú, keserű hangom.

-          Tetszik a kocsi? – mosolyogtam még mindig de már egyre nehezebben.

-          Igen.

-          Milyen volt az interjú?

-          Igen. – nem leszünk így jóba. Nagyon nem.

-          Leugrasz egy hídról?

-          Igen. – hát jó, ha így nem, majd máshogy kiderítem mi baja. Hirtelen fékezve az úton, leállítottam a kocsit.

-          Na jó. Louis miért haragszol rám? 

-          Nem haragszom. – hajtotta le fejét.

-          Louis.. – szólítottam meg nyomatékosan.

-          Ma az interjún.. – kezdett bele. – Megkérdezték, hogy kinek van barátnője. És Liam-el mindketten feltettük a kezünk. – én értetlenül pásztáztam a mellettem ülő fiút. – Bejelentettem, hogy a barátnőm vagy. Félek, hogy a rajongók majd bántanak, vagy nem fogadnak el. Hogy majd negatív véleményekkel illetnek, és zaklatnak a fotósokkal együtt.

-          Várj. Most attól van lelkiismeret furdalásod, és azért érzed rosszul magad, mert közölted ország világgal, hogy a barátnőd vagyok? Attól félsz, hogy majd a rajongók nem fogadnak el? – Ő félve bólintott. – Louis. A barátnőd az angol maffia. Akit, meg akar ölni egy őrült ismeretlen, és te attól féltesz, hogy majd a rajongók bántanak? Én sokkal jobban aggódok inkább érted. Félek, hogy miattam neked is bajod eshet. Hogy majd a Fantom téged is bánt, amiért közel állsz hozzám. Ha kettőnk közül valamelyikünknek, oka van félelemre és aggodalomra akkor az én vagyok.

-          Akkor nem haragszol?  - emelte rám tekintetét.

-          Sose tudnék rád haragudni.

-          Nélküled könnyebb lenne az életem. – jelentette ki, ezt azonban nem tudtam hova tenni. – Könnyebb, és unalmasabb. Egy könnyű és unalmas lánnyal pedig nem lenne élet az életem. – ez ismét mosolyra késztetett. Megfogva a kezét ismét elindítottam az autót, azaz Jack-et. Legnagyobb örömömre a leendő otthonom, nincs messze Louis-ék házától. Bekanyarodva a Dan által megadott utcába izgatottan vártam, vajon milyen látvány fogad majd. A megadott házszámot megtalálva, egy hatalmas kúria elé értünk,melyet egy nagy fekete vaskapu zárt el a járókelőktől, amin egy nagy W betű volt. Elővéve a kulcsot melyet szintén Dan adott, megnyomta a fehér gombot, mely a kaput nyitja. Behajtva gyönyörű látvány tárult elénk. Hatalmas fák ölelték körbe a birtokot. Kő szökőkutak melyek a fű közepén helyezkedtek el, bennük szobrokkal. Térkővel lerakott járda vezetett körbe a parknak kialakított udvaron. Leállítva a motort kiszálltunk Louis-al. A ház faragott kőmintázatokkal volt díszítve. Nagy üvegablakokkal volt körbe rakva. A lélegzetem elállt, a hangom pedig eltűnt. Kezembe véve a házat nyitó kulcsot elfordítottam, a zárban. Halk nyikorgást vonva maga után kinyitottam, és izgatottan léptem át a küszöböt. A modern és a régies stílus egyaránt keveredett a házban. Ettől pedig még jobban tetszett. Egy hatalmas csillár díszelgett a plafonon. Előttünk két oldalról lépcsők vezettek az emeltre. Jobbra a konyha volt, balra pedig egy nagy nappali benn egy kandallóval, egy barna ülőgarnitúrával, és egy szekrény sorral, melyen könyvek sorakoztak. A kandalló,felett egy kép volt felakasztva, melyen az épület volt megfestve. Kézen ragadva Louis-t, akinek szintén elállt a lélegzete az emeltre mentem. Egy márvány szobor volt kiállítva a folyosón, és több kép is, melyek ránézésre is nagyon sokat értek. Benyitva az első szobába ami utunkba esett, bementünk. Egy hatalmas fa francia ágy, rajta bordó párnákkal és takaróval. Vele szembe még egy kandalló, és egy a birtok hátsó kertéjre néző ablak terasszal. Az ablakok legalább két méter magasak voltak. Miután már vagy 4 szobát megnéztünk a folyosó végén egy újabba botlottunk. Az ajtótetejére egy W betű volt vésve. Lassan nyomtam le a kilincset. Ám belépve azonnal meg is bántam. Egy hatalmas francia ágy, vele szembe egy kandalló, mellette egy fa íróasztal és egy könyves polc. A kandalló felett egy portré volt, melyen az apám, és az édesanyám szerepelt. A halála óta egy képet sem láttam róla. Csak az emlékeimben élt az arca.

-          Ők a szüleid igaz?  - állt mellém Louis, és fogta meg kezem.

-          Nekem nincsenek, szüleim csak egy halott édesanyám. – meredtem a festményre. – Már tudom melyik szobát nem fogom használni. – jeleztem ezzel arra, hogy ez a szoba zárva lesz amíg csak élek. Hátat fordítva, a kandallónak elhagytam a szobát, és kulcsra zártam. Miután bejártuk az egész emeletet, visszamentetünk a nappaliba. Körbe nézve még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez mind az enyém. Ha létezik valódi tündérmese akkor az enyém az. Boldogságomból azonban telefonom rezgése zökkentett ki. Érdeklődve vettem kezembe a kis készüléket, melyen egy magán egy privát személy hívott, így nem mutatott telefonszámot. Felvéve a telefont, óvatosan a fülemhez emeltem.

-          Veszélyes dolog túl közel engedni valakit magunkhoz, ha tudjuk, hogy baja eshet. Nem gondolod?  - én hirtelen összerezzentem, és Louis-ra kaptam tekintetem, aki értetlenül tekintett vissza rám. – De ha így akarsz játszani, hát így játszunk. Ettől csak mókásabb lesz. A játékszabályok a következők az első körben: Aki átlépni a házad küszöbét, azt tekintsd célpontnak. Vagy ha jobban tetszik halottnak. – ezzel a vonal megszakadt, én pedig megfagyva álltam a nappaliba közepén, mint egy kőszobor.

-          Hé, minden rendben? Ki volt az?  - lépett közelebb Louis, és kémlelte tekintetem. Nem mondhatom el neki. Ha megteszem,még ennél is nagyobb veszélybe lesz.

-          Se..senki. Csak téves számot hívtak. – dadogtam, még mindig rémülten. Éreztem, ahogy a könnyeim már sorakoznak szemeimben. Próbáltam vissza tartani a sírást, de hiába. Mire feleszméltem már könnyek folytak végig sápadt arcomon.

-          Katy, mi a baj? Miért sírsz?

-          Csak boldog vagyok. – borultam nyakába. - Szeretlek. – suttogtam, hogy senki ne hallja meg csak Ő. Azonban a kimondott szó távol állt az igazságtól. Nem a boldogságtól, hanem a félelemtől sírtam. Rettegtem attól, hogy mi fog történni ha kilép az utcára. Ha haza ér, vagy ha velem lesz. A gondolat, hogy baja eshet ökölbe szorította gyomrom, sírásra késztette szemeim, és hangos kattogásra az agyam. A Fantom tudja, hol lakom, tudja a telefonszámom, és figyel. Tudja, hogy Louis itt van. Mindent tud rólam, talán még azt is amit én magamról nem. Elérte a célját. Rettegésben tart, hisz tudja mivel félemlítsen meg. Tudja a gyenge pontom, és ez helyzeti előny számára.  „A játékszabályok a következők, az első körben..” – suhant át gondolataimon ez a mondata. Az első körben. Ez még csak a kezdet. Azt hittem minden akkor kezdődött el, amikor elrabolt de tévedtem. A valódi „játszma”  abban a pillanatban vette kezdetét, mikor letette a telefont. De egy valamit tudnia kell a Fantomnak. Ha azokról az emberekről van szó, akiket szeretek, akkor ez a játék tisztességtelen lesz. A legaljasabb módszerekhez fogok folyamodni ha kell. Egész életemben, nem volt sok ember akit szerettem, és aki közel állt hozzám. De azért a néhányért ölök. Mert inkább váljon belőlem gyilkos, mint ártatlanokból áldozat.