14.Fejezet-Váratlan üzenet

Sziasztook.:) Dobpergés....Meghoztam az új fejezetet!!!!!.;) Remélem elnyeri a tetszésetek!!.:) Szerencsére héten rengetek új ötlet eszembe jutott történettel kapcsolatban, szóval lesz izgalom meg fordulat bőven!.:) 

Hétvégére jóó pihenést minden kedves olvasómnak!! Jó olvasást.:)!

u.i.: A verses, idézetes blogomra felkerült az első bejegyzés, és ma valószínű hozok egy másikat is!.:) Ha van kedvetek nézzetek be ide is.:)

http://mylifeismyinsight.blogspot.hu/

14.Fejezet.

"Az egész életem egy háború. Ám itt nem a hazám, hanem a szeretteim kell megvédenem."

Miután Dan elhajtott, mosollyal arcomon indultam el a bejárat felé. Ám a küszöbhöz érve, a mosoly arcomra fagyott, és értetlenül figyeltem a lábam előtt heverő kis papír fecnit. Lehajolva kezembe vettem, szétnyitottam, és figyelmesen olvasni kezdtem rá a írt szavakat. „Az örömteli emlékek elhagynak, a fájdalmasak pedig kísértenek minket egész életünkben.  F. ” Eltöprengve, ezen a mondaton, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az ajtó előttem nyitódik, és Niall-el találom szembe magam. Én felé mutatva a kezemben lévő papírt, néztem fel rá.

-          Ez nem jó. – állapította meg.

-          Ez nagyon nem jó.– mentem be mellette, egyenesen a napaliba. Zayn, és Harry közben a lépcsőről száguldottak le, Louis pedig a kanapén ült Liam-el.

-          Katy, aggódtunk érted. Hol voltál?

-          Dan elvitt, a volt házunkba. Elmondott mindent, az apámmal, a családommal és a jelenlegi helyzetemmel kapcsolatban. Viszont ezt a találtam a küszöbön. – adtam kezébe a papírt, mire mindenki olvasni kezdte. – A Fantom küldte.

-          Most mit fogsz tenni?

-          Várok. Valamint felhívom, Mr. Johnt.

-          Helyes. Szerintem is feljelentést kell tennünk.

-          Ki beszél itt feljelentésről?

-          Hát te?! – kémlelet érdekes arckifejezéssel Louis.

-          Nem fog itt senki feljelenteni senkit. Közlöm Mr. Johnnal, hogy vegyen be az ügybe. Minden apró részletről tudni akarok. A Fantom itt volt. A küszöb előtt állt, ezt pedig nem fogom hagyni. Ezzel titeket is veszélybe sodorlak.

-          Veled megyek. – állt mellém Lou, majd a polcról leemelve a kocsi kulcsot, mutatta hogy menjek előre. Beszállva a kocsiba, útnak is indultunk. Időközben gondolkoztam. A Fantom néhány méterre volt a srácoktól. Bánthatta is volna, őket, sőt akár meg is ölhette volna. Ennek pedig csak egy oka van: Én. Én vagyok a hibás, és jelenleg a felelős is azért ha velük valami történik. Ez pedig félelemmel tölt el. Azt akarom, hogy biztonságban legyenek. Nem szeretném, hogy miattam bűnhődjenek.

-          Elköltözöm. – jelentettem ki egyszerűen, mire Louis hirtelen akkorát fékezett, hogy előre estem, lefejelve a kocsi műszerfalát. – Te teljesen meg vagy húzatva? – csattantam fel.

-          Nem költözhetsz el. Nem hagyom. Nem mehetsz el megint. Mégis hová akarsz menni, vissza Dave-hez? Arról szó sem lehet. Nem engedlek el újra. Nem hagyhatsz el. Épp, hogy visszakaptalak, most pedig eltűnnél megint? Mit akarsz? Elhagyod az országot? Visszamész az utcára. Nem. Ezt én egyszerűen nem fogom hagyni! – a lehető legnagyobb nyugalommal hallgattam amit mond. Majd mikor befejezte, felé fordultam.

-          Nem hagyom el az országot. Elköltözök. A Wilson birtokra. – magyaráztam mire megvilágosodást tükrözött arca.

-          Ó. Igazán szólhattál volna előbb is. – bökte ki. A hátunk mögül kocsik dudálása hallatszott kórusban. Hátratekintve ideges emberek tekintettek vissza ránk.

-          Szerintem induljunk el, mert már 10 perce itt állunk.

-          Más is meg szokott állni az úton. – vágta rá. Amolyan „Jó, nem gond. Ez normális dolog” fejjel.

-          Igen. De nem pont a közepén. – válaszoltam, mire inkább feladta és nem reagált. Rájött, hogy erre nem tudna ésszerű ellentmondást adni. Pár perc elteltével, ismét megszólalt.

-          Miért akarsz elköltözni? – nem nézett rám. Tekintetét végig az úton hagyta.

-          Nos, talán mert van egy saját birtokom és házam. Ha már az apám ezt az örökséget hagyta rám, akkor élek vele. Jó lenne olyan életet kezdeni, ahol van saját házam, kocsim és nem vagyok ráutalva senkire. – mondtam, az igazság egy részét. Hisz ezt valóban így is gondolom. Ám a jelentősebb ok az, hogy nem akarom őket még nagyobb bajba sodorni. De nekik ezt nem kell tudni. Mert lebeszélnének. Ebben teljesen biztos vagyok. Röpke negyedóra alatt meg is érkeztünk a rendőrségre. Kiszálltunk, én pedig határozott és magabiztos léptekkel indultam el a bejárat felé. Ez a hely előhozza belőlem a kemény és törhetetlen énem. Nem kellett Mr. Johnt, keresnünk. Mikor beléptünk az ajtón, épp velünk szembe jött.

-          Jó napot! Miben segíthetek?  - állt elénk.

-          Nem szorulunk segítségre. Pusztán csak azért jöttünk, hogy kiadja nekünk a Fantom nyomozásával kapcsolatos összes dokumentumot. – hadartam el, számomra természetes hangon. Louis kicsit meglökte a karom, jelezve, hogy valami nem stimmel. Én egyből kapcsoltam. – Kérem. – erőltettem egy kedves mosolyt arcomra.

-          Tessék? Nem adhatom ki maguknak a hivatalos papírokat.

-          Ó. Igaza van. - összegeztem. – Elég lesz a fénymásolatuk is.

-          Nem fogok kiadni semmiféle dokumentumot. A nyomozás csak a rendőrségre tartozik.

-          A nyomozás csak a rendőrségre és rám tartozik. Engem raboltak el, és akarnak megölni szóval minden egyes kis új mozzanatról tudnia akarok a nyomozással kapcsolatban.

-          Honnan veszi, olyan biztosan, hogy megakarja ölni? Ezt úgy mondta, mintha tudna valamit.

-          Elrabolt. Nem nehéz, arra következtetni, hogy valószínűleg meg akar ölni. – próbáltam kivágni magam a helyzetből ami keveredtem.

-          Nem adok ki semmit, amíg nem tesz valós, vallomást. Mindent tudni akarok! – hangja kemény volt, tekintete pedig szigorú. De engem mindez nem ijeszt meg.

-          A tudatlanság néha áldás.

-          De nem ebben az esetben. – vágta rá.

-          Úgy látom, a rendőrségnek nem erőssége az együttműködés. Ez pedig azt jelenti, hogy akkor egyedül kezdek bele a nyomozásba. Talán én még rá is jövök valamire, amire maguk nem. Vagy talán már rá is jöttem? - próbáltam provokálni. Ha nem megy szépen, hát majd megy aljasan.

-          Miről beszél?

-          Együttműködés százados. Ezt nem tanították meg a katonaságban? – arcára lepettség költözött. Ezt a reakciót vártam.

-          Honnan veszi, hogy katona voltam? – próbálta leplezni, hogy ráhibáztam de sikertelenül.

-          Csak a katonák olyan kemények és makacsok mint Ön. – néztem mélyen szemébe.

-          Akkor jöjjön vissza legközelebb, amikor vallomást kíván tenni. – ezzel hátat fordítva nekünk elment. Én hasonló képen tettem, és nagy léptekkel haladtam a kocsihoz. Louis beindította a motort, halvány mosollyal felém fordult.

-          „Csak a katonák olyan kemények és makacsok mint Ön.” – ismételte, meg mondatom. Én értettem miért tette. Ez pedig engem is mosolyra késztetett.

-          Én keményebb kiképzést kaptam, mint bármely katona. Engem az életképezett ki, és a legnehezebb akadályokat állította, és állítja elém. – a haza úton azon gondolkoztam, vajon most mit fog lépni a Fantom? Vár, míg én cselekszem valamit, vagy nem? Az ehhez hasonló gondolataim azonban hamar el is hessegettem. Most első sorban arra kell koncentrálnom hogy én mit fogok tenni. Holnap elköltözöm. Vagyis először elmegyek a rám hagyott családi birtokra. Ha pedig már itt tartunk, egy kocsi sem ártana. Jó érzés, hogy nem kell azon aggódnom, marad e annyi pénzem, hogy másnap éhen ne haljak. Kíváncsi vagyok, a birtokra. Többek közt, azért is, mert nehéz elhinnem, hogy valójában sosem voltunk szegények. Mindig is gazdagok, voltunk csak apám tartott minket szegénységben. Egy újabb vonal, arra a skálára, ahol az apám iránti utálatom indoklom. Milyen családfő az, aki szándékosan sanyargatja a szeretteit? Sőt. Egyátalán milyen ember az ilyen? „Szeretetből szenvedj?”Soha nem fogom megbocsájtani neki azt, amit velem és az édesanyámmal tett. De ha már örököltem, azt jó célokra akarom fordítani. Mindenben az Ő ellentéte akarok lenni. Ő rossz ember volt, én nem fogok olyan milyenre süllyedni, Ő gyilkolt, és nem fogok embereket ölni, Ő nem tudott szeretni, én igen! Gondolatmenetemből Louis érintése zökkentett, ki. Combomon heverő kezem összekulcsolta az övével. Biztató mosolyt küldve felém, én viszonoztam azt. Aggodalom, és mérhetetlen boldogság. Ez a két érzés kavargott bennem. Aggodalom amiért baja eshet Louis-nak, és boldogság mert itt van nekem, és szeret. A Fantom már egyszer bántotta azt akit a legjobban szerettem, ez többet nem történhet meg. A múlt nem ismételheti meg önmagát. Erről gondoskodom, bármi áron!