15. Fejezet-Kell egy kocsi

Sziasztook.:) Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam az új részt, de sajnos nem voltam gépközelbe két nap, és ezért az írással is megcsúsztam kicsit. Most viszont itt is van az új fejezet!! Jóó olvasást minden kedves olvasómnak, és szép napot!!.:) Smile.:)

15.fejezet.

"Az én életemben nincs sebesség korlátozás." 

Már vagy negyedórája a plafont bámultam, miközben az agyam folyamatosan azon kattogott, vajon mi tegyek? Mit kellene lépnem, hogy elkapjam a Fantomot? Hogy csináljam, hogy közben ne sodorjak magamon kívül senkit bajba? Ám a legnagyobb kérdés mind közül mégis az volt, hogy ha el kapom mit fogok tenni? Ígéretet tettem az édesanyámnak, hogy megtalálom, és bosszút állok, a haláláért. De vajon, mikor már ott fog állni előttem, képes leszek rá? Képes leszek meghúzni a ravaszt, és úgy célozni, hogy a bosszú örökre szóljon, ne csak egy másodpercre? Képes leszek bosszúból ölni, és ha csak egy pillanatig is, de olyanná válni mint az apám? Hidegvérű gyilkossá, akit a bosszúvágy sarkalt a ravasz meghúzására? Vajon bánni, fogom vagy megnyugvás fog eltölteni, hogy vége? Ez az ember az egyetlen akadálya annak, hogy boldog legyek. De ha miattam, fog meghalni, lehet már ennyi esély se lesz rá, hogy boldog legyek a bűntudattól. Nem akarok gyilkos lenni, de az ígéretem se szándékozom megszegni. A fejemben kavargó gondolatok mint a köd, hirtelen felszívódtak, mikor Louis hangjára lettem figyelmes.

-          Mióta vagy ébren? – szólalt meg halk, és rekedtes hangon.

-           Negyed, talán fél órája. – fordultam felé, halvány mosollyal arcomon.

-          Megint róla gondolkoztál? A Fantomon?!

-          Amíg él, addig sajnos nem tudok másra gondolni. És én még azt hittem az apámnál jobban senki nem tudja megkeseríteni az életem. Várjunk csak, ha jól belegondolok, ezt is neki köszönhetem. – hangom cinikus volt.

-          Nagyon gyűlölöd igaz?

-          Talán szeretnem kellene?

-          Nem. Mert tudom, milyen teljes szívedből gyűlölni valakit, akinek a vére az ereidben csörgedezik. – kérdőn néztem rá.

-          Ezt hogy érted? – nagyot sóhajtva, mintha csak erőt merítene halk és rekedtes hangom kezdett bele.

-          Az apám kiskoromban elhagyott minket. A szüleim elváltak, és azóta se tartom vele a kapcsolatot. Akkor hagyott, el minket mikor a legjobban szükségünk lett volna rá. Elmenekült a problémák elől mint, hogy megoldotta volna azokat. Gondolta, ha lelép azzal megkönnyíti az életét. 3 éve hallottam róla utoljára, mikor a banda népszerűvé kezdett válni. Felkeresett, hogy szeretné helyre hozni a dolgokat, és jóvá tenni amit tett, de elküldtem. 21 évig nem keresett, nem érdekelte mi van velem,vagy az otthagyott családjával. Viszont, mikor  népszerűek lettünk, hirtelen az eszébe jutottam. Érdek apa nem kell. Érdekemberekből már volt épp eléggel dolgom. Egy apának nem akkor kell megjelennie az életedben, mikor van már mit szeretnie benned. Nem a pénzedért kell, hogy az apád legyen, vagy a hírnévért. Hanem azért, mert az édesapád. Úgy látszik, neki ennyi nem volt elég. Neki nem a kisfia, hanem a „világsztár” kisfia kell. Nos, én ebből nem kérek. – a sötét szobában nem lehetett sokat látni, de kivehető volt, hogy Louis szemei némi csalódottságot, és haragot tükröznek.

-          Ezt soha nem mondtad. – fogtam meg kezét.

-          Mert nem volt fontos. – próbálta rövidre zárni a témát. Próbálkozz csak Tomlinson.

-          De igen. Nagyon is fontos. Te szinte mindet tudsz már rólam. A múltam, a családom, az életem. Szóval, most szépen elmondasz magadról mindent. Én kérdezek te válaszolsz. – jelentettem ki mintha egy kihallgatást kezdeményeznék. Valahol az is volt. Ő mosolyogva bólintott. – Hány testvéred van? – kezdtem bele, Ő pedig engedelmesen válaszolt minden kérdésemre. Az percek és az órák múlásával megtudtam, mindent az édesanyáról, és a testvéreiről is. Megjegyezném, igen nagy családjuk van.  Tudom, a kedvenc színét, ételét, zenéjét mindent. Nem akarom, hogy Louis azt higgye nem fontos számomra az Ő élete. Mert nagyon is az. Nem körülöttem forog a világ, így úgy tisztességes ha mindketten ismerjük a másikat.

-          Ma szabadnapunk van, szóval el kísérlet a birtokra. – mosolygott rám. Mondatának végén, azonban a telefonja rezegni kezdett. Oldalra nyúlt a készülékért, ami az éjjeli szekrényen hevert. Mosolya hirtelen eltűnt, helyét pedig csalódottság vette át. –Vagy mégse. Will most írt, hogy nekem és Liam-nek be kell mennünk egy interjúra. Ez a szokásuk. Ha nem mind az ötünket, akkor csak két embert, vagy hármat hívnak be a bandából egy kisebb interjúra. – húzta oldalra a száját. Én közben a mellettem lévő kis órára tekintettem, ami 7 órát mutatott.

-          Semmi gond. Akkor majd délután megyek a birtokra. Addig pedig vásárlok. – jelentettem ki büszkén, miközben kikeltem az ágyból.

-          Mit? Ruhákat? – mosolyodott el kacéran.

-          Kocsit. – vágtam rá. Ő amolyan „Nem erre számítottam” nézéssel felült az ágyon.

-          Kocsit?

-          Igen. Kell egy saját autó. Aztán majd utána ruhákat is veszek.

-          Tudod azért, örülök hogy ezt az éjjelt így töltöttük el. Bár minden reggel így indulna. Arra ébredni, hogy a szerelmed átkarol, és ahogy kinyitod az a szemed az Ő mosolygós arcával találod szembe magad. – hangja csalódott, és egyben ravasz volt. Rájöttem mit akar ezzel.

-          Ne is próbálkozz. Akkor is elköltözök.

-          Jó, egy próbát azért megért. – adta fel, majd miután Ő is felkelt lementünk a konyhába. A többiek már fent voltak. Niall egy golfruhában díszelgett, kezében ütőkkel. Liam felöltözve kávézott, Zayn álmos fejjel ült a kanapén, Harry pedig épp keresett valamit.

-          Srácok, én elmentem golfozni a haverokkal, meg Markkal. – köszönt el, majd már el is viharzott.

-          Ki az a Mark?  - kérdeztem rá.

-          Niall testőre. – magyarázta Zayn. – Nem irigylem szegényt. Egy kész agyrém tud lenni ez a gyerek. Hát ha még golfról van szó. – nevetette el magát.

-          Nem láttátok a telefonom? Fekete, vékony, kicsi és itt volt a polcon. – mászkált fel alá.

-          Haver, tudjuk hogy néz ki egy telefon. – vágta rá Liam. – Amúgy meg megtaláltam.

-          Király. Hol van?  - kapta fel fejét Harry.

-          A zsebedbe. – a fiú értetlenül kezdte tapogatni a kezét, majd mikor meglett a telefonja megvilágosodás költözött arcára. Ezt követően Ő is lelépett. – Hé, Louis megkaptad..

-          Igen. Megkaptam a sátán üzenetét. – ezzel nyugtáztam hogy a Sátán, jelen esetben az említett Will-t takarja. Ezt a megnyilvánulást nem igazán értettem, de ránézve Louis-ra és Liam-re nem is kellett. A kedvük a név hallatán egyenesen a nullára szökött. Mivel 8 órára az interjún kellett lenniük sietősen reggeliztek, majd távoztak. Csak Zayn és én maradtunk a lakásban. Furcsáltam, hogy Ő nem ment sehová.

-          Te nem terveztél mára semmit?

-          De igen. Az édes semmit tevést. Csak fekszek itt egésznap, közben tévét nézek, alszom, válaszolok pár rajongónak és csak élvezem a semmit, a csendet és a nyugalmat. – feküdt el a kanapén. Remek. Zayn az én emberem.

-          Nagyszerű, akkor elkísérhetsz.

-          Hová?

-          Kocsit venni. – jelentettem ki. – Ahogy ti is tudjátok ma elköltözöm, a Wilson birtokra amit örököltem. Ha pedig már van egy saját birtokom, akkor kell egy kocsi is. Szóval ma autót veszek.

-          Remek. Indulhatunk is. – pattant fel vigyorogva.

-           Na ez gyorsan ment. Azt hittem nem leszel ilyen lelkes.

-          Autót venni megyünk. Jobb embert nem is választhattál volna kíséretnek. De vigyáznunk kell, hogy ne vegyenek észre minket, vagyis csak engem a rajongók. Mert ha meglátnak minket, akkor belőlünk szerelmes párt alkotnak, te holnapra a feleségem leszel, és még az is elképzelhető, hogy a tudtunk nélkül de gyereket vársz. – hadarta el. Én a legérdekesebb arckifejezésemmel pásztáztam tekintetét. – Igen. A rajongók képzelő ereje néha nagyobb, mint egy regényírónak. – bólogatott, előre meredt tekintettel. Én tudomásul véve mind ezt, jeleztem, hogy akkor indulhatunk is. Mivel nem akartunk haza felé két autóval jönni, inkább fogtunk egy taxit. Zayn javasolt egy jó üzletet ahol neki állhatok válogatni a szebbnél szebb autók közül. Őszintén szólva nem hittem, hogy eljön majd ez a pillanat. Mikor boldogan élhetem a „gazdagok életét”. Tudom, egy normál embernek ez nem jelent gondot, de annak aki valaha az utcán koldulva kereste a pénzt, hogy éhen ne haljon az nap, annak igen is nagy dolog. A jó lét, és a pénz ami a szeretet mellett mindig hiányzott az életemből. A szegény környezetből pedig egyik napról a másikra kiszakadni számomra egy csoda volt. Még ha néha egy rémálomnak is érzem az életem, mindig ott motoszkál bennem a tudat, hogy lehetne ennél rosszabb is. Mire feleszméltem a taxi megállt, egy hatalmas épület előtt. Zayn-el kiszálltunk majd a bejárat felé vettük az irányt. Mielőtt azonban beléptünk volna, Zayn alaposan felmérte a helyszínt. Ezt nem tudtam hová tenni, mindez pedig az arcomon is látszódott.  – Fotósok. Mindenhol ott vannak, még akkor is ha nem. – suttogta, majd végre bejutottunk az épületbe. Kocsik számomra mindig csak négy keréken guruló eszközök voltak. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget egy márkának vagy egy színnek. De amikor megállt Zayn mellett,és láttam az elém táruló látványt minden eddigi nézőpontom megváltozott az autókról. Szebbnél szebb, elegánsabbnál elegánsabb járművek sorakoztak az egész csarnok méretű helyen. Nekem egyből megakadt a tekintetem egy matt fekete Audin. Gyönyörű kocsi volt. Elegáns mégis sportos. Ha elhajt egy utcában mindenkinek az lesz az első gondolata, hogy ebben a kocsiban nem akárki ül.

-          Nekem az kell. Ott. – súgtam oda a mellettem álló fiúnak. Elismerő nézést küldve felém megállapította, hogy ez tényleg jól néz ki. Nagyon jól. Ezt követően egy öltönyös férfi sétált felénk mosolyogva.

-          Jó napot! Miben segíthetek?

-          Kocsit szeretnénk vásárolni. – közölte Zayn. – Méghozzá azt ott. – mutatott rá a kiszemeltemre.

-          Kitűnő választás Uram. Esetleg óhajtva megbeszélni a barátnőjével, vagy fizetne is? – én érdekes arckifejezést küldve a férfi felé válaszolni akartam de megelőztek.

-          Ó Ő nem a barátnőm. A kocsi pedig nem nekem lesz hanem neki. – mutatott rám. – Ő szeretne vásásrolni.

-          Ebben az esetben nem gondolja, hogy ez egy kissé, kemény autó Önnek? A hölgyek általában ilyen típusú járműveket vásárolnak. – mutatott az ellenkező irányba. Kis autók, semmi feltűnés, egyhangú szín, és egy fikarcnyi stílus se. Elmélázva és mind et végig gondolva, határozott hangon fordultam vissza az öltönyös eladóhoz. – Nem gondolom. Nekem az kell.

-          Készpénz vagy bankkártya?  - tért egyből a lényegre. Táskámból előhúztam a bankkártyám melynek láttán,a férfi szemei majdnem kiestek helyéről, arcára pedig hatalmas mosoly szökött. – Miért nem ezzel kezdte? Így már érthető a választása.  – hátat fordítva nekünk elindult, hogy lehúzza a kártyám.

-          Mégis miről beszélt? – fordultam értetlen arccal Zayn felé.

-          A bankkártyája sokat elárul az emberről. Neked arany kártyád van. Ez csak egy bizonyos összeg, vagy rang után kap az ember. Ilyen csak a politikusoknak, hatalmas vállalt vezetőknek, és hírességeknek van. A te kártyádon öt arany csillag van. Ami azt jelenti, hogy túlszárnyaltad a politikusokat is, de még minket is. Ezt hallva nekem is széles mosolyra húzódott az szám. Hivatalosan is egy senki valaki lettem. Még ha ez a pénzem miatt is van, már nem egy lyukban lakó koldus vagyok. Ez pedig hihetetlenül jó érzés. Miután minden papír munkát elrendeztünk, és minden hivatalos dokumentumot aláírtam, kezembe adták új szerzeményem kulcsát, és közölték hogy az épület előtt vár minket. Megköszönve mindezt elhagytuk a helyiséget. Az autóm valóban kint várt minket. Megnyomva a nyitó gombot, lelkesen pattantunk be a kocsiba. A kormányra téve a kezem éreztem ahogy az adrenalin átjárva minden porcikám. – Amúgy, van jogsid? – szólalt meg a semmiből Zayn.

-          Persze. – böktem ki, ezt a kicsit sem igaz tényt.

-          Szóval nincs. De egyátalán tudsz vezetni? – kezdett aggodalom ülni arcára.

-          Zayn. – fordultam felé nyomatékosan. – Nem kell jogsi ahhoz, hogy ez a csoda elinduljon. Elég pusztán egy kulcs hozzá. Ahhoz pedig, hogy vezetni tudjak szintén nem kell egy papír fecni.

-          De ez szabálytalan.

-          Nekem olyan jogosítványom van az élethez, ami nem tartalmaz szabályokat, csak egyet: Azt, hogy nincs szabály. – ezzel a gázra léptem, és huncut mosollyal elindultam. A sebesség egyre csak szökött felfelé, a kocsi száguldott, Zayn pedig kapaszkodva szerintem épp imádkozott. Az érzés ami átjárta a testem már adrenalinnak se volt mondható. Inkább öröm és boldogság volt. Éreztem, ahogy tudatosul bennem, hogy ez valóban nem csak egy álom. Ez valóság. Ahol senkiből lettem valaki. Még akkor is ha ilyen árat kell érte fizetnem. Még akkor is, ha ahhoz a maffiának kell lennem. Olyan világban élünk, ahol a tisztesség kihalt. Én pedig mindent megfogok tenni, hogy ebben a tisztességtelen világban a legtisztességesebb legyek.