22. Fejezet-Aggódom érted.

 Sziasztook.:) Meghoztam az új részt.:) A történet néhány fejezeten belül váratlan fordulatokat fog venni, és két főszereplőnk élete is nagyban megváltozik!! Szóval izgalmakból nem lesz hiány.:) De addig is jó olvasást minden kedves olvasómnak és szép napot!!!.:)  Smile.:) 

22. Fejezet.

" A megoldás itt van előttem. Tudom. Csak még nem látom..."

Kivételesen törvényes módon jutottam el a rendőrségre. Útközben betartottam minden sebesség korlátozást, egy piros lámpán se mentem keresztül, és az egyirányú utcákat is meghagytam a maguk irányába haladni. Mindez viszont azt bizonyítja, hogy a törvény rossz hatással van rám. Leparkolva a rendőrség épülete előtt, egyenesen a bejárat felé tartottam. Belépve nyüzsgő emberek fogadtak. Szememmel kerestem Mr. John-t, ám sehol nem láttam. Megállítva az egyik rendőrt útba igazítást kértem. Megtudtam, hogy a második emelten van az irodája, így oda mentem. Jól belegondolva ez az egész még a hasznomra is válhat. Mr. John tudom, hogy nem bízik bennem korlátlanul, de kiad számomra olyan dokumentumokat, amelyek elvezethetnek a Fantomhoz. Már csak egy embert kell találnom, aki neki dolgozik és közelebb leszek ahhoz, hogy elkapjam. Mert amíg szabadlábon van, addig pokollá teszi a mindennapjaim. Kopogás nélkül egyszerű mozdulattal léptem be az irodába.

-          Szóval megkapta az üzenetem. Nem hittem, hogy valóban idejön, főleg nem egyedül. – intett kezével, hogy üljek le.

-          Százados. Tudom, hogy nem csapda. Magának szüksége van rám, nekem pedig azokra. – mutattam az előtte heverő mappa kupacra. – Ezt ne bűncselekménynek fogja fel. Hanem inkább az emberek és a rendőrség javát szolgáló üzletnek. – mosolyogtam rá.

-          Mit akar tenni? Ha megkapja ezeket a dokumentumokat, mit fog lépni?

-          Kiderítem kik az emberei. Ők majd elvezetnek hozzá. Én pedig a legnagyobb örömmel és egyszerűséggel fogok véget vetni ennek a rémálomnak.

-          Nagyon magabiztosnak tűnik. Miért van meggyőződve arról, hogy mindez pontosan így fog alakulni?

-          Mert bosszút fogadtam. Egy élet is kevés ahhoz, hogy elfeledjem azt a hangot, amit a fegyvere okozott mikor rálőtt az anyámra. Szemet szemért százados. Ez csak igazságszolgáltatás. Semmi több. – álltam fel és nyújtottam kezem a papírokért. Mr. John készségesen átnyújtotta azokat. – Nem fogja megbánni, hogy együttműködik velem. – indultam el az ajtó felé.

-          Már akkor nem bántam meg, mikor először találkoztam Önnel. Ilyen ügy nem mindenkinek adatik. Együtt dolgozni a maffiával. – szája halvány mosolyra húzódik, mire fel én is mosolyogni kezdek.  

-          Jó magának. – jegyeztem meg kicsit szórakozottan.

-          Miért?  - arcán látszik, hogy nem érti a reakcióm.

-          Mert az én szemszögemből már nagyon sokszor megbántam. – arca továbbra is értetlen maradt, én azonban nem vártam meg reakcióját. Kezemben a papírokkal kiléptem az irodából és a parkolóba mentem, hol megálltam a kocsival. Magam mellé helyeztem a mappákat, amiket Mr. John adott. Lehet, hogy ezekben van a kulcs a megoldáshoz. Talán ezek a papírok rejtik a kérdéseimre választ. Értékes szavak, melyeket át kell böngésznem. A motort elindítva hazafelé tartottam. Útközben tettem egy kitérőt az egyik utamba eső gyors büfében. Egy szendvics és egy pohár kóla. Rosszabb vagyok, mint egy üzletasszony. Legalább nekik van ebédszünetük. De nekem? Nem hogy a munkámban, de az életemben sincs szünet. Habár jól belegondolva az munkám és az életem egy és ugyan az.

Haza érve fáradtan estem be a nappaliba. Az asztalra helyezve a mappákat, megszólalt a telefonom.

-          Szia. – szólt bele egy ismerős hang.

-          Lou bébi! Szia. Mi a helyzet?  - hangom megremegett a nevetéstől, melyet nem bírtam visszatartani. Éreztem, ahogy a vonal túlsó végén Louis, szem forgatva amolyan „Most szórakozol?”  fejjel néz maga elé.

-          Kérlek ne! Csak ezt ne. – szól bele hangjában pedig hallani a mosolyt.

-          Ebből a mondatból azt szűröm le, hogy borzalmas és kicsit sem könnyű délutánod volt.

-          A végén már Niall-nek kellett kikísérnie az ajtón, hogy végre eltűnjön. – sóhajtott nagyot.

-          Hé, ne panaszkodj. Neked még mindig jobb napod volt, mint nekem.

-          Ebben nem lennék olyan biztos. – vágta rá.

-          Szétlőtték az ablakom. – válaszoltam ezt az igaz tényt.

-          Nyertél. – a háttérből Liam hangja volt kiszűrhető mintha, mondana valamit, de nem értettem pontosan, hogy mit. – Most le kell tennem, mert lesz egy kis interjúnk az új albummal kapcsolatban. Este fele benézek hozzád, mert beszélnünk kellene. – hadarta el, majd letette. Beszélni? Mégis miről? Hangja komoly volt, így én sem maradtam nyugodt. Figyelem elterelésként kezembe vettem a legfelső mappát mely az asztalon hevert és lapozgatni kezdtem. A megoldás itt van előttem, és csak arra vár, hogy megtaláljam. 

Louis szemszöge:  

Úton az interjú helyszíne felé végig a telefonommal szórakoztam. Harry, Niall és Liam másik autóval érkeznek, így ketten voltunk Zayn-nel az autóban Paul felügyelete alatt.

-          Mi a helyzet Katy-vel?  - kérdezett rá Paul. Fejem felkaptam a név hallatán.

-          Csak a szokásos. – hangom kicsit letört volt, mert még mindig nem emésztettem meg teljesen hogy a barátnőmhöz betörtek ma, és majdnem lelőtték.

-          Valami baj van? – érdeklődött kedves testőrünk.

-          Ma betörtek hozzá, és egy bérgyilkost küldtek rá. Majdnem lelőtték.

-          Ügyes lány. Tud vigyázni magára. – jegyezte meg. Szemeim kikerekedtek. Hogy veheti ilyen lazán? Meg is halhatott volna.

-          Nem. – csattantam fel. Zayn felém kapta tekintetét. – Szeretem, és meg is halhatott volna. Mi lesz legközelebb? Megint elrabolják? Na és ha nem lesz szerencséje? Nekem kellene vigyáznom rá. Tennem kellene valamit, de nem hagyja. – ejtettem kezeim tehetetlenül combomra.

-          Csak jót akar neked Louis. – szólt közben halkan Zayn.

-          Ezzel csak felemészt a mindennapos bűntudat és félelem.

-          Senki nem mondta, hogy egyszerű a maffia pasijának lenni. – mondta egyszerűen Paul, majd vissza fordult és az utat nézte. Az út hátralévő részében nem szóltam semmit. Csak azon tudott járni az eszem, hogy vajon most mit csinálhat? Jól van? Nem került bajba? Aggodalmakkal terhesen szálltam ki a kocsiból. A rajongók sikítása azonban visszatérített a földre. Sajnos szokás szerint csak pár percet tölthettünk a kint várakozó emberekkel. Rossz érzéssel tölt el, hogy vannak, akik már órák óta itt várnak ránk mi mégis csak pár perc erejére tudunk foglalkozni néhányukkal. Az épületben a többiek már készen álltak az interjúra. Néhány apró simítás után mi is csatlakoztunk hozzájuk. Will elmondta az interjú menetét, és hogy miről beszéljünk valamint miről ne. Az utóbbiak között Katy is szerepelt. Ha csak ránézek, erre a férfira a hányinger kerülget. Megfenyegette a lányt, akit szeretek, és annak az embernek dolgozik, aki meg akarja ölni Katy-t. Nehéz fent tartanom a látszatot, hogy minderről én nem tudok semmit. Legszívesebben belefojtanám egy pohár vízbe. Mire azonban feleszméltem már a kanapén ültünk és a kérdések vízözönként értek minket sorba. A gondolataim egészen máshol jártak, így az interjú alatt talán én voltam a legcsendesebb.

-          Na és mond Louis, mi van a barátnőddel? Mióta tart a kapcsolatotok? – fejem a velünk szembe ülő férfire emelem. Will azt mondta ne beszéljek Katy-ről. De jól belegondolva Will sok mindent mondott már. Hezitálás nélkül válaszolok.

-          Már néhány hónapja. – vágom rá.

-          Mi fogott meg benne?

-          Mindenek előtt a makacssága, és a magabiztossága. Ő egy különleges és kivételes lány. A világ legszerencsésebb fiújának mondhatom magam, hogy Ő a barátnőm. – akaratlanul is mosolyogni kezdek, ahogy róla beszélek. Oldalra pillantva látom, ahogy Will mogorva képpel méreget.

-          Ha jól tudom hamarosan új albummal áltok elő. Mit mondanátok róla? – lép tovább a riporter. Önelégült mosollyal dőlök hátra. Will láthatóan ideges. Ennek csak örülni tudok. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy majd azt teszem, amit mond. Mégis csak a Fantom embere.

Az interjú végeztével készítettünk néhány fotót a stábbal majd a biztonságiak kíséretében elindultunk a kocsik fele. Kint már sötét volt, ami a késő őszi időnek tudható be. Ugyanazzal az autóval hagytuk el az épületet amellyel érkeztünk, így Zayn-nel be is szálltunk. A jármű épp indult volna, mikor Will feltépve a kocsiajtót beszállt mellénk.

-          Mond mégis mit nem értettél azon, hogy ne beszélj a drágalátos kis barátnődről? – mordult rám. Zayn a meglepettségtől nem tudott mit mondani.

-          Mégis mit nem értettél azon, hogy nem érdekel? Nincs, jogod megparancsolni mit mondjak és kiről. – vágtam vissza.

-           Amennyiben kicsit is szereted azt a lányt, akkor igenis azt fogod tenni, amit mondok! – több se kellett, hogy felmenjen bennem a pumpa.

-          Ha csak egy újjal is bántani mered, én esküszöm kicsinállak. – hajoltam közelebb felemelve fenyegetően mutató ujjam. – ez volt az a pillanat mikor megbántam minden eddigi szavaim és tettem. Elárultam magam.

-          Nagy hibát követsz el. De üzenem a barátnődnek, hogy megfogja találni és megöli. A legnagyobb élvezettel fog elvenni tőle mindent, ami fontos számára. Szóval én a helyedben meggondolnám kibe szeretek bele. Ő kiszállt a kocsiból, Zayn pedig döbbentem kapta felém a fejét. Arcom tenyerembe temettem.

-          Louis, ez meg mi a franc volt?

-          Will a Fantom embere. Megfenyegette Katy-t.

-          Mit csinált?

-          Azonnal fel kell hívnom. – állapítottam meg, majd telefonom előkapva máris tárcsáztam Katy számát. Nem volt elérhető ami nem kis aggodalommal töltött el. Az idegesség elöntött, és legszívesebben kiszálltam volna a kocsiból, hogy Will után menjek. – Engem tegyél ki útközben. – utasítottam sofőrünket.

Útközben Zayn próbált megnyugtatni sikertelenül. Bekanyarodva a számomra már ismerős utcába amint megállt a kocsi a ház előtt kipattantam.

-          Hé, biztos ne menjek veled? – jött utánam Zayn.

-          Ne. Én…csak tudni akarom, hogy jól van e?! – magyaráztam, majd ott hagyva barátom az ajtó felé rohantam. 

Katharine szemszöge: 

A papírok felett görnyedtem a nappaliba, mikor az ajtó csapódására lettem figyelmes. Fejem felkapva nem volt időm reagálni. Louis rohant felém kétségbeesett arccal.

-          Te meg hogy kerülsz ide? Azt hittem később jössz.

-          Annyira aggódtam. Jól vagy? – ölelt szorosan magához. Nem értettem miről beszél.

-          Louis minden oké? – hülye kérdés. Látszik, hogy semmi nem oké.

-          Nem egészen. – nézett rám. Megrémisztett az arckifejezése, mely veszélyt és félelmet áraszt magából. – Will rájött, hogy tudok a kis titkáról. Arról, hogy a Fantomnak dolgozik. Azt, mondta, ha nem teszem azt, amit mond, bántani fog téged. Én nem tudtam mit csináljak. Azonnal ide jöttem. – hadarta el. Én figyelve szavait próbáltam megnyugtatni.

-          Nem lesz semmi gond. Ez várható volt. Csak időt akartam nyerni azzal, hogy fent tartjuk a látszatot. – leültem a kanapéra, Ő pedig hasonló képen tett. – Elhoztam minden dokumentumot Mr. John-tól. Itt van a megoldás. Tudom. Csak kell egy ember, vagy egy nyom ami, elvezet hozzá, és véget vetek ennek a rémálomnak. – magyaráztam. Majd eszembe jutott, amit délután a telefonba mondott. Miszerint beszélni akar velem. – Miről akartál beszélni? – kérdeztem rá. Nagyot sóhajtott, majd belekezdett.

-          Lisa-ról. Én csak.. – ám innentől már tudtam mi következik.

-          Lou. Ő a volt csajod, aki enyhén szólva is egy kicsit zakkant. Valamint nem egy IQ bajnok. Nincs semmi, ami miatt magyarázkodnod kéne.

-          Nem is vagy akkor féltékeny?

-          Rá? De hisz én csak egy bejárónő vagyok. – nevettem el magam mire Ő is felnevetett. – Jut eszembe. Főnök, kéne az e havi bérem, mert valamiből ki kell fizetnem az ablakost. – folytattam. Jó volt látni az arcán, ahogy az aggodalmat a mosoly váltja fel. – Bízom benned. Nincs okom féltékenykedni. Az nem én volnék. – mondtam majd megcsókoltam. Ő kezét arcomra emelte végig simítva azt. Másik keze az enyémen pihent. Érintése arcomról a hátamra vándorolt, én pedig barna kócos hajába túrtam. Imádom az érzést, amit kivált belőlem. Elgyengülök tőle. Érzem, ahogy a külvilág megkíván szűnni. Csak Ő és én. Ha tehetném minden nap, minden percében újra és újra átélném ezt az érzést. Megbabonáz a tekintete, megszédít az illata, az érintése pedig biztonságot ad. Képes arra, hogy ha csak pár pillanatra is, de elhiggyem: minden rendben lesz. Ő az egyetlen, aki kitudja belőlem váltani ezt az érzést. Ám az idilli pillanatot, az ajtó csapódása zavarta meg.

-          Elképzelhető, hogy elfelejtettem becsukni az ajtót. – suttogta számba. Én halványan elmosolyodtam.

-          Lehetséges. – Nagyot sóhajtva, nyomtam egy puszit szájára, majd már csak azt vettem észre, hogy szokásos fekete öltözékében berohan a nappaliba egy már számomra ismerős személy.