3.Fejezet- Jótékonysági est

Sziasztook.:) Meghoztam a következő fejezetet.:) Remélem tetszik majd!:)  Jó olvasást mindenkinek!!.:)  

u.i.:az új részeket eleinte minden héten hétfőn szerettem volna hozni, de mivel megvan írva kicsit előre a történet valószínű hamarabb tudok hozni egy fejezetet.:)!  Smile.:)

3. Fejezet.

"Egyszer majd eljön az a nap mikor már nincs szükség fegyverekre és háborúra, mert béke van az emberek közt. Egyszer el fog jönni a nap mikor már nem kell pénzért gyilkolni, és minden védelmi szervezet hiábavalóvá válik. De ez nem az a nap!"

Reggel fájdalmakkal ébredtem. Jobb szemem nehezen tudtam csak kinyitni, mert a tegnap ütés oly annyira nagy mértékű volt, hogy attól tartok egy szép és színes monokli díszeleg rajta. Nehezen keltem ki az ágyból, de egyben halkan mert Dave mellettem aludt. Kómás fejjel csoszogtam a fürdőbe. Arcom félve de a tükör felé fordítottam, és még nagyobb félelemmel bele is néztem. Szembe néztem magammal. Talán ez a legnagyobb félelmem. Nem félek a sötétségtől, a lövöldözésektől, vagy egy bűnözőtől. Még a haláltól sem. De magamtól igen. Félek szembe nézni azzal aki vagyok. A múltammal, a jelenemmel, és a jövővel ami rám vár. Sejtésem beigazolódott. Szemem alatt egy hatalmas monokli tátongott. Könnyeim utat akartak törni fájdalmam érzésével és láttával de nem hagytam. Csak a gyengék sírnak. Az erősek sosem. Szemem összeszorítva támaszkodtam a mosdókagylónak, de hiába. Arcomon egy majd azt követve több könnycsepp folyt végig. Éreztem ahogy a sós könnyek csak úgy dőlnek belőlem. Fájt. Fájt, hogy gyenge vagyok, hogy egy össze tört, és megsebzett senki vagyok. Mégis ha jól belegondolok, még van erőm. Van erőm túl élni a mindennapokat. Nagy nehezen, de össze szedtem magam, és felöltözve kiléptem a fürdőből.

-          Készülődj. Ma eljössz velem egy találkozóra. – lépett elém Dave. Én lehajtott fejjel, és engedelmesen bólintottam. – Szedd össze magad. Nem mehetek oda egy csődtömeggel, még ha az is vagy, próbáld meg leplezni. – majd lazán és érzéketlenül megcsókolt. Én magamra kapva egy fekete bőrdzsekit és eltéve fegyverem indulásra készen vártam, hogy mehessünk. A tegnapi furgonba beszállva el is indultunk a számomra még ismeretlen helyszínre. Útközben mint mindig most  sem szóltunk egymáshoz. Én végig az ablakon bámultam kifelé. London egyre sivárabb területére értünk. Nem hittem volna, hogy a mi környékünknél is van rosszabb de talán tévedtem. Egy raktár épülethez érve az autó leállt, mi pedig kiszálltunk. Végig Dave mögött haladtam. Nem tudtam kik, és mi vár minket az épületen belül. Belépve először csend és egy üres dobozokkal teli hely fogadott minket, majd az oldalsó kijárat felől 3 fekete ruhás férfi jött be. Az egyikük a tegnap éjjel nálunk tárgyaló férfi volt. A másik kettőt nem ismerem, de azt hiszem jobb is. – Megvan?  - tért a lényegre Dave. Nos, igen, nem szokása a kertelés.

-          Az attól függ. Látom elhoztad a csajod is. – kezdett el méregetni.

-          Nem ajánlom, hogy szórakozz vele. Tudod amilyen ártatlannak tűnik, olyan vad tud lenni.

-          Hm, ettől még jobban megtetszett.

-          Inkább  arról beszélj mi van a megbeszélt áruval?Itt van vagy nincs?

-          Itt van. De azt nem mondtam hogy át is adom. A főnök egészen másért küldött. – ezzel elő rántotta fegyverét és lőni kezdett. Automatikusan Dave és én is ezt tettük. A táskában lévő holmival a tegnap nálunk járt férfi elmenekült de Dave az egyik társát meglőtte. Sajnos Ő is eltudott futni, viszont a harmadik személy már nem volt ilyen szerencsés. Dave mellkasba lőtte és a férfi össze esett. Megdermedve figyeltem, ahogy a földön fekvő személy mellkasából vér ömlik, de az illető nem mozdul. A mellettem álló fiú oda ment, és megvizsgálta az életjeleit. Nyugodtan sétált vissza jelezve, hogy a férfi már nem jelent ránk nézve veszélyt. Meghalt. Nem okoz nehézséget rálőnöm valakire is, de mindig úgy célzok, hogy a személy akire lövök csak megsérüljön de ne haljon meg. Nem érzem magam olyan erősnek, hogy megöljek bárkit is. Mikor először fegyvert adott Dave a kezembe azt mondta lőjek rá az első emberre akit meglátok. Egy helyi kolduló lett az áldozatom. Vállba lőttem. Tudom hova kell lőnöm, és hogy hova nem. Ezt tiszteletben tartom, ezért is ráz meg ha azt látom, hogy valaki megöl egy embert. Most ez történt. Az a férfi pár másodperce még élt, és küzdött de most holtan fekszik a földön.  Dave menekülésre fogta a helyzetet, így követtem. Beszálltunk a kocsiba, és amilyen gyorsan csak tudott, elhajtott. Látszólag Őt hidegen hagyta, hogy pár perce elvett egy életet.

-          Miért ölted meg? – tettem fel a számomra kicsit egyértelmű kérdést, miközben végig az ablakon bámultam kifelé.

-          Túl sokat tudott. – zárta rövidre.

-          Tehát engem is bármikor megtudnál így ölni hidegvérrel? – erre válasza csak egy bizonytalan nézés volt felém. Ezt igennek vettem. A lakásunk elé érve kiszálltunk, majd egymáshoz nem szólva felmentünk. Dave elment fürödni én pedig a konyhába mentem. Mintha a víz lemosná hozzá tapadó vért. Ehhez nem elég a víz. A lelke mélyében lévő mocskot soha semmi nem tudja letisztítani. Igaz nekem se. Durva fél óra elteltével Ő is a konyhába jött. Épp szóra nyitotta volna száját, mikor telefonja csörögni kezdett. Én addig a hűtőhöz léptem, és készítettem egy szendvicset magamnak. Kis idő elteltével az említett személy is vissza tért. Ez a beszélgetés se tartott valami sokáig.

-          Öltözz. Vásárolni megyünk. – jelentette ki lazán és könnyedén.

-          Mi? Vásárolni? Mégis mit? –nem emlékszem olyan pillanatra amikor Dave és én vásároltunk volna közösen. Talán azért mert ez soha nem is történt meg.

-          Ruhát neked estére. – ruhát? Ennek teljesen elment az esze?

-          Miért?

-          Jótékonysági estre megyünk. Kell valami tisztességes ruha neked. Feladatom van számodra, és különben is, ha már jótékonysági est, nézzünk is ki úgy mint akik jótékonykodnak.

-          Jótékonykodni? Te? Na ne nevetess ez az évszázad vicce. – nevettem fel. Ő azonban teljesen komoly arccal válaszolt.

-          Pedig halál komolyan mondtam. Gyerünk öltözz mert estig szeretném ha vissza érnénk. Nem akarok késni. – ezzel bólintottam, és előkeresve a fekete napszemüvegem, mely eltakarta a tegnap éjjel szerzett monoklim indulásra készen vártam.

Este 7 óra: 

A vásárlás jól sikerült. Meglepődtem, hogy Dave ízlése nem olyan rossz mint a személyisége. Egy gyönyörű fekete ruhát viseltem. Hajam leengedtem, ami lágyan omlott a vállamra. Sminkem feltéve, az alapozóra fektettem a hangsúlyt. Szemem körül lévő színes foltot próbáltam leplezni vele, és sikerrel is jártam. Mintha nem is lett volna ott a monoklim. A lényeg, hogy én tudom mi rejtőzik a smink és a mosoly mögött. Másnak nem kell. Elégedetten nyilvánítottam magam késznek, majd a nappaliba mentem. Dave kacér mosollyal nyugtázta, hogy tetszik neki az elé táruló látvány.

-          Jól nézel ki Cica. Gyakrabban kellene ilyen estekre járnunk.

-          Mi lesz a feladatom?  - vágtam hozzá kérdésem.

-          Van egy ügyfelem. Megkellene győznöd, hogy minket válasszon mint befektetőt. Ha jobban tetszik hatás kellene gyakorolnod rá, hogy a néző pontja nekünk tetsző irányba forduljon.

-          Rendben. – válaszom rövid és tömör volt. Táskám megragadva, melyben fegyverem lapult léptem ki a lakásból. London legelitebb és gazdagabb környékére értünk. Fények, limuzinok, és gazdag adakozók tárultak elénk mindenhol. Dave úriember módjára lépett az ajtóhoz, és nyitotta ki azt nekem, miközben kisegített. Ilyet Dave-től most láttam először, és azt hiszem utoljára is. Körülnézve elkönyveltem magamban, hogy ez az este nem lesz zökkenő mentes és egyszerű sem. Dave karjába karolva mentünk a bejárathoz. Fotósok, és rengeteg ember mindenhol. Láthatóan hírességek is lesznek a köreinkben, nem csak bűnözők. Egy párfős társasághoz sétáltunk. Úgy tűnik ők a célpontok. Egy magas és öltönyös férfi nyúlt a kezem felé, majd megcsókolta azt.

-          Hölgyem, Ön elbűvölően néz ki. – tehát ezt a férfit kell meggyőznöm. Valójában az undor kerülgetett, mikor arra gondoltam hogy ezekkel az alakokkal kell töltenem az egész estét, de tűrtem. Hisz mi mást tehettem volna?  Az egyik pincér tálcájáról leemelve egy pezsgős üveget hallgattam a számomra unalmas beszélgetésük. Unalmam arra sarkalt, hogy nézelődni kezdtem, ami utólag vissza gondolva elég rossz döntés volt. Szemem megakadt egy 5 fős társaságon. Nagyot nyeltem, mikor felismertem őket. Sajnos nyakláncom tolvajával szembe néztem, mire fel egyből elfordultam. Zavartan kémleltem a padlót. Nem láthatnak meg többször. Segítségemre ezúttal Dave jött, aki egy asztalhoz vezetett. Balszerencsémre azonban a számomra nem kívánt személyek asztala mellé sikerült ülnünk. Igyekeztem nem feléjük nézni, de észre vettek, és párszor összeakadt a tekintetem a barna hajú ismerőssel. Egész idő alatt zavart voltam, és szét szórt. – Minden rendben? – kérdezte kedvesen a tőlem kettővel ülő férfi. Én bólintottam, és megkezdtem a hadműveletet. Csábos mosoly, flörtös nézés, és elragadó kisugárzás. Mindent megtettem, amihez nem volt kedvem. Ekkor Dave kézen ragadott és elnézést kérve a mosdóba rángatott. Milyen udvarias lett hirtelen. Máskor nem kér előre bocsánatot amiért így viselkedik velem.

-          Szedd össze magad. Kicsit lehetnél meggyőzőbb is.

-          Nem tehetek róla, hogy ilyen balfékekkel üzletelsz. – mondatom kimondva egyből meg is bántam. Keze meglendült és arcomon csattant.

-          Nem érdekel hogy de győzd meg. Ha kell feküdj le vele, csak győzd meg. Megértetted? – szemei kidülledtek, erei kitüremkedtek, és tekintete ideges volt.

-          Meg. –ezzel otthagyva Dave-et, kifordultam az ajtón, és kilépve a pár méterre tőle szembe találtam magam barna hajú és kékszemű áldozatommal. Lehajtott fejjel siettem az udvar felé. Táskámból, kivéve egy cigit rágyújtottam, és a teraszon lévő korlátnak támaszkodtam. Egy magas fiú állt mellém , aki szintén rágyújtott, de én mit sem törődve azzal ki, próbáltam lehiggadni. Cigim a lehető leggyorsabban szívtam el, és nagyjából felkészülve vissza akartam menni, hogy a feladatom teljesítsem. A csikket eldobva elindultam, de egy kar vissza rántott.

-          Tudtam, hogy téged láttalak. – arcom ijedt tekintetet tükrözött. A srác volt, aki tegnap a rendőrség kezére akart adni. Fekete haj, barna szemek és egy bunkó természet. Remek összeállítás.

-          Nagyszerű, most engedj el. – rántottam volna ki karom, de nem sikerült.

-          Tegnap este szerencséd volt. De ma nem lesz.

-          Nekem mindig szerencsém van. Ha nem tudnád ez tart életben. – néztem mélyen barnán csillogó szemeibe.

-          Hé, talán van valami probléma? – termett ott a semmiből Dave. Felismerte, hogy ki a velünk szembe álló srác.

-          Nincs. – néztem végig a szemébe, és Dave elkezdett elrángatni onnan, miközben Ő nem készült távozni.

-          Nagyszerű. Akkor most menj be,és tedd a dolgod. – rángatott tovább. Úgy éreztem magam ebben a pillanatban mint egy játék baba akit össze vissza kedvükre rángathatnak. Ó várjunk csak: hisz az is vagyok. Ekkor nyakláncom tolvaja lépett közénk. Nem tetszik ez nekem. Ennek nem lesz jó vége. Nagyon nem.

-          Engedd el. – utasította, mire Dave felnevetett.

-          Mert ha nem? Ki vagy te, hogy megmond mit tegyek? Azt csinálok ezzel a cafkával amit akarok. – lehajtott fejjel hallgattam a történéseket.

-          Utoljára mondom, hogy engedd el. – mind a két fiú egyre idegesebbnek tűnt. Erre fel, Dave a kijárat felé kezdett ráncigálni karomnál fogva, hogy lerázza őket, de nem járt sikerrel. Mindkét fiú utánunk jött. Feltéve a második személy, csak azért, hogy elkaphasson minket, ha már tegnap nem sikerült neki. Már az utca végén jártunk, ahol Dave a feltűnés elkerülésének érdekében leparkolt.  – Állj meg te rohadék. – parancsolt rá, de hiába.

-          Már tegnap este ki kellett volna nyírnom titeket. – ezzel előrántotta fegyverét engem pedig el engedett. Én hasonló képen tettem. Szívem hevesen kezdett verni, szemeim pedig a mellettem álló fiú kezét figyelték, melyben fegyvert fogott a két ártatlan srácra.  Nem hagyhatom, hogy lelője őket. Ma már megölt egy embert, nem hagyom, hogy több áldozata legyen. Hisz minden nap van neki egy. Én. Dave lőni kezdett feléjük, én pedig utána futva kivertem kezéből a pisztolyt. Ő ezzel mit sem törődve a rá támadó Louis-t ha jól emlékszem a nevére kezdte el ütni. Mind két fiú erőteljes ütést okozott a másiknak. Dave egyik ütése olyan annyira nagy volt, hogy a fiú orra vérezni kezdett, és földre zuhant. Mély levegőt véve olyat tettem amit tudtam megbánok később, de nem hagyhatom, hogy ezt tegye vele. Előkapva fegyverem rákiabáltam.

-          Hagy abba Dave. – szegeztem rá pisztolyom komoly tekintettel.

-          Ne csinálj hülyeséget Cica. Képes lennél ellenem fordulni két hülye miatt? Te is tudod, hogy helyesen cselekszem. Úgysem mernél rám lőni, szóval menj a kocsihoz, és hagyd, hogy elintézzem őket. – ezzel vissza fordult a két védtelen fiú felé. Én nagyot nyelve meghúztam a ravaszt. Lőni kezdtem de mellé. – Ez nagy hiba volt Cica. Ugye tudod? – újra felém fordult, és Ő is lőni kezdett, miután vissza szerezte elejtett fegyverét.  Lövései sorozata is azt bizonyította, hogy délelőtti kérdésemre megkaptam a választ. Igen, képes lenne lelőni engem. Pisztolyából a töltény kifogyott, és előrántva egy kést felém rohant, majd mély vágás okozott rajtam két helyen is. Én ennek hatására szédülni kezdtem, és hirtelen minden zaj és kép megszűnt körülöttem. A föld felé zuhantam, és az utolsó amit észleltem, hogy testem a kemény aszfalton ér földet, majd a végtele sötétség elhatalmasodott felettem.