1.Fejezet-Találkozás

Sziasztok.:)

Először is hadd mondjam el, hogy nagyon boldog vagyok amiért végre rászántam magam ennek a blognak a megnyitására.:)  A történetet már néhány hónapja írom, de a blog elkezdésére csak tegnap szántam el magam. A történetem főszereplője egy nehéz sorsú lány, akinek szembesülnie kell azzal, hogy "Ki is Ő valójában?". A történet másik főszereplője Louis Tomlinson. A célom többek közt az hogy a történet ne az a megszokott " a főszereplő lány rajong az One Directionért, és összejönnek, szakítanak, majd boldogan élnek míg meg nem halnak" - sztori legyen. Azt hogy ez mennyire jön át kérlek majd ti mondjátok meg.:)  Na de nem is mondok többet, inkább jöjjön az első fejezet! Komizzatok és iratkozzatok fel ha tetszik.:)  Ami pedig a legfontosabb: Pozitív és negatív véleményeket egyaránt szívesen fogadok hisz a hibáiból okul az ember!.:) Jó olvasást mindenkinek.:) Smile.:)

1 Fejezet.

„A fény és a sötétség találkozásakor a fény győzedelmeskedik, de csak miután a sötétség feladta makacs természetét.”

Unottan kémleltem az erkéllyel szembeni falat. Már lassan 2 éve, hogy Dave erre a helyre hozott. Megszokhattam volna, hogy a lakásunk egyetlen ablaka is, az üres és sötét sikátorra néz, ahová még a hajléktalanok sem mernek bejönni. A város legelhagyatottabb helyén élünk. Ott ,ahol csak bűnözők, drog dillerek, és csövesek kóborolnak. Bárhová néz az ember, biztos egy olyan személyre akad a tekintete, aki nem tiszta. Rothadó lelkű emberek, egy halott környéken. Bele értve  jó magam is. Cigimből egy utolsót még letüdőztem, majd elnyomtam. Két erős kar éreztem, és a pia tömény illatát magamon.

-          Cica hiányoztál. – fogta meg derekam, és kezdte csókolgatni a nyakam. Én szem forgatva, neki még mindig háttal állva helyezkedtem el.

-          Bűzlesz a piától. Megint részeg vagy. – próbáltam levakarni magamról, de hiába.

-          Meglehet, de tudod mi az amitől józanodok? – fordított tekintete felé. Egy huncut és sejtelmes mosollyal találtam szembe magam.

-          Dave hagyj!  - sütöttem le szemem. Már nem félek a reakciójától. Tudom mik a következmények akár egy rossz szavamnak vagy tettemnek is. Megtanultam mi a rendszer.

-          Van számodra egy melóm ma. – nem törődve az imént történtekkel rágyújtott, és a korlátnak dőlt. Vártam a megbízásom. – Kéne, egy kis pénz. Ma jön egy szállítmány. Tudod mi a dolgod. Keress egy erre tévedő szerencsétlen hülyét, és rabolt ki. Ha pedig kell ,csináld ki. – jelentette ki nemes egyszerűséggel, majd teljesen nyugodtan számra nyomott egy csókot, és bement a szobába. Nagyot sóhajtva vettem fel egy fekete hosszú ujjút, gatyát és kapucnit,nyakam köré pedig egy állig felérő sálat tekertem. Sötét egy alak vagyok. De ezen a helyen mindenki sötét. Aki nem az, az már halott. Vagy csak az lesz. Jó barátom egy Ruger 94-est helyére helyeztem és elégedetten léptem ki a nappaliba, mely egyben a hálószoba is.

-          Csak ügyesen cica. – dobott egy bájos félmosolyt felém.

-          Majd jövök. – jelenttettem ki, mintha egy jó házasságban a feleség közölné, hogy elment a boltba vásárolni, vagy az iskolába a gyerekekért. Kilépve a már esti sötétség fogadott. Szeretem az estét. Valahogy úgy érzem, ilyenkor szabadon kijöhetek, anélkül, hogy felismernének. A sötétség az én világom ez nem kérdés. Nyugodtan sétálgattam a járdán, miközben áldozatom kerestem. Sikerrel jártam, mivel az út másik felén egy személyt véltem felfedezni. Szegény nem tudja hová tévedt. Többet nem járkál erre, ezt én garantálom. Copfba kötött hajam a kapucni alá tűrtem, hogy ne látszódjon női kilétem. Maga biztosan osontam az út másik felére majd az ott sétáló személy mögé.

-          Haver ez a környék kihalt és rideg. Londonban élek már egy jó ideje, de itt még soha nem jártam. Biztos itt van a stúdió? – hallottam meg az épp telefonáló áldozatom.  – Vissza fordulok, gyertek a.. – kezdett bele mondandójába miközben megfordult és velem találta szembe magát. Kezéből határozott és gyors mozdulattal kaptam ki a telefont.

-          A találkozó lefújva. Az úr most nem ér rá. – majd ledobtam a járdára a készüléket, ami darabokra tört. „Rabló”  technikámmal fontam kezem áldozatom köré. – Elő a pénzt és az összes értéket. – tettem a rossz fiút, pontosabban a rossz lányt.

-         Mit akar? Engedjen el, mert hívom a rendőröket. – én ennek hallatán akaratlanul is felnevettem és elengedtem. Tekintete félelmet mutatott, mely az én rideg és érzelem mentes kacagó arcommal találkozott.

-          Hajrá. Na, és mégis mivel szándékozod rám hívni a zsarukat? – érdeklődtem magam köré font karral. A sötétben látszott, hogy a velem szembe lévő fiú barna hajú, és ha jól láttam kék szemű, bár ebben nem vagyok biztos mert a lámpák fénye erre felé elég halovány. Már amikor nem kapcsolják ki teljesen a közvilágítást. Ennek hallatán futásnak eredt, de én gyorsabb voltam most is nála, lábait elgáncsolva  egyszerűen a földre terítettem.  – Úgy látszik könnyen levettelek a lábadról. – próbáltam viccelődni gonosz mosollyal arcomon. Ám gonosz nevetésemből egy erős kar zökkentett ki, mely szintén a földre terített. Mindketten a földön voltunk, viszont most Ő tűnt gyorsabbnak. Én próbáltam utána kapni, de belém kapott, és lerántotta a kapucnim alól kilógó nyakláncom, mellyel elfutott. Az esés következtében bevertem a kezem, melyen horzsolás látszódott. Felkeltem de mire eszméltem az illető lelépett a nyakamban lévő kincsemmel együtt. Az egyetlen emlékem a régi és egyben valódi életemből. Idegesen rúgtam bele a tőlem nem messze lévő lámpa oszlopba. – Francba. – horkantottam fel, és idegesen de egyben sietősen ”haza” siettem . Félve lépkedtem egyik lépcső fokról a másikra. Tudtam mi vár az ajtó mögött. Tudtam mi történik ha elszúrok egy melót. Tudom mi a következménye és a büntetésem. Legbelül félve mégis magabiztosan lépte be és dobtam az ágyra jó barátom melyet szerencsére nem kellett használnom.

-          Na megvan amiért kültelek? – jött ki a konyhából kezében egy sörrel Dave. Részeg, már megint.

-          Nincs. Az a szemétláda elmenekült és magával vitte a nyakláncom is. – jelentettem ki.

-          Hogy érted azt, hogy nincs? Ugye tudod mi jár akkor ha elszúrod a rád bízott melót. – jött közelebb. Én rezzenéstelen arccal vártam büntetésem.

-          Az a rohadék lelépett és..

-          Nem érdekel mit csinált. Egy szerencsétlen erre  járkálót se tudsz elkapni? – emelte fel hangját. – Leszarom, hogy mit csinált a nyakadban logó kincsecskéddel. Elszúrtad, és most okulsz, hogy legközelebb miért kell jobban végezned a rád kiszabott munkát. – elém lépett, majd kezét meglendítve  nagytenyere az arcomon csattant. Engedelmesen tűrtem minden egyes tettét melyet kiszabott rám. Könnyeim nem engedtem szabadjára. Nagy akarat erő kell ahhoz, hogy ne sírjak. Hisz lenne miért, de néha már úgy érzem nem is tudnék. –Elég világos voltam?  - kiáltott rám, mire én lehajtott fejjel bólintottam. – Nem hallottam. – Nyomott a falnak, így megszorítva fájó kezem, melyen horzsolások hada látszódott.

-          Igen. – mordultam rá, mire fel egy utolsó pofon is elcsattant.

-          Remek. Most lelépek, mert a szállítmányt meghozták. Mire vissza érek, szedd össze magad. – ezzel kilépett az ajtón, majd becsapta maga után. Megtörten huppantam az ágyra sebes kezem vizsgálgatva. Nem tudom ki volt az a személy akit megtámadtam ma este, de magával vitt valamit ami az enyém, és vissza szerzem. Az a nyaklánc az egyetlen emlékem az édesanyámtól, és a régi életemből.  Vissza szerzem bármi áron. Fejem megrázva keltem fel és mentem a fürdőbe, hogy lemossam véres kezem. Emiatt kicsit csípett a seb, de kibírtam. Hisz az életben már annyi mindent kibírtam, ez ahhoz képest csak egy kis horzsolás, amiről szinte tudomást se kell vennem. Sebem lemosva a zuhany alá álltam. Jól esett, hogy kicsit felfrissültem. Kilépve egy törölközőt tekertem magam köré, és a tükör elé álltam. Az arcomon egy nagy piros folt volt, mely Dave kézlenyomatát mintázta. A vállamon, és a felkaromon kék és lila színben pompáztak az ütés nyomai. Az oldalamon lévő büntetésem nyomait már meg se mertem nézni. Elég volt az,hogy éreztem. Minden egyes seb az életem része. Mindegyikről tudom, hogy miért kaptam. De mit is várok? Az életem ennél rosszabb nem is lehetne. Egy olyan helyen lakom, ahová a magam fajta üres, és elveszett lelkű emberek élnek. Ha kilépek az utcára az emberek arca fájdalmat tükröz. Mindegyiküknek megvan a  maga története. Az, hogy honnan jöttek, min mentek keresztül, és most hol vannak. Egy olyan lány vagyok, akinek a halál megváltás lenne, mert az élet számára kínzás. Mégis 18 éve élem az egyre nyomorultabb életem. Magamra kapva egy sima és bő pólót kiléptem a fürdőből. Dave még nem tért vissza, ami megnyugvással töltött el. Felmerül a kérdés, hogy miért is vagyok vele még mindig? Nem lenne más választásom. Ő emelt ki abból amiben régen éltem. Tőle függök, és azt teszem amit mond. Nincs hatalmam felette. Fáradtan dőltem le az ágyra, mely mint mindig most is nyikorgott. Csoda, hogy még egyben van egy a lakás. Fájdalom járta át az egész testem. Azt hiszem egy darabig így is lesz. Viszont egy valamit biztosra vehetek. Megtalálom azt az embert, és vissza veszem azt ami az enyém. Ettől nem tágítok.

Másnap reggel: 

Fájó testtel keltem ki ágyamból, miközben oldalra pillantva láttam Dave arcát, mely engem fürkész. Én lenézően próbáltam lábra állni, de erős karja visszarántott minek hatására felszisszentem a fájdalomtól. Ha csak egy kicsit nagyobb hatalmam lenne felette, vagy lenne bármi is amivel zsarolhatnám megtenném. De nincs, tehát ez még gondolatnak is felesleges.

-          Cica, olyan feszült vagy mostanában. – nézett rám lebiggyesztett szájjal. Ilyenkor legszívesebben behúznék neki. Egyszer már megtettem, többször nem próbálkozok.

-          Te meg pia szagú, mint mindig. – ezzel kirántottam karom a szorításából, és felkeltem. A konyhába mentem szokásos kávámért, melyet mint mindig feketén iszom. Ki gondolta volna, hogy még az is fekete amit megiszom. Reggelizés után a hűtőhöz léptem de hiába. Üres volt, mint a nappaliban fekvő személy lelke. Üres, koszos, és hideg. Eme hasonlat után érdekes arckifejezéssel de magamra kaptam aznapi öltözékem, hajam kifésültem és copfba kötöttem, kezemre pedig egy kötést helyeztem, hogy ne látszódjon a tegnapi dulakodás egyik nyoma se. – Elmegyek a boltba hozok valami ehetőt. – jelentettem ki, majd a választ meg sem várva becsaptam magam után az ajtót. Ez az ajtó már annyiszor belett csapva, hogy kész csoda, hogy még mindig a helyén van. Ritkán megyek a belvárosba. Ha nem muszáj nem hagyom el a megszokott környékem. Félek, hogy felismernek és esetleg eszébe jutok valakinek mint rossz emlék. Magam köré nézve boldog embereket és szerelmes párokat láttam mindenhol. Boldogság. Minek az? Hisz minden jót valami rossz követ, az én esetemben pedig minden rossz valami még rosszabbat. A boldogságot látni egy magam fajtának szörnyű. Célomhoz megérkezve bementem a boltba, és bevásároltam. Amire szükség volt mindent a kosárba pakoltam és miután össze vadásztam az összes dolgot a pénztárhoz mentem fizetni. Dolgom végeztével bementem egy kávézóba is, hogy vigyek kávét Dave-nek. Biztos csalódott lesz, amiért vodka helyett ezt viszek neki, de talán túl éli. Ha nem, az se érdekel. Nekem csak jobb lenne. Két magas fiú állt előttem a sorban. Nagyszerű, azt hiszem itt várhatok egy ideig. Türelmetlenül vártam a sorra kerülésem, mikor az előttem álló fiúk egyike egy lépéssel hátrább lépett, ezzel nekem jőve, és kilökve az eddig kezemben lévő zacskót, melyben a vásárolt dolgok voltak.

-          Nem tudsz vigyázni te szerencsétlen? – mordultam rá, majd a kiesett élelmiszert össze kapkodtam a fölről.

-          Ó, bocsi. – hajolt le a fiú, és segített össze szedni. Tekintetünk össze találkozott mikor felálltam, így vele egy szintbe kerültem.  Arcomra ijedség, és félelem ült. Ő az. A tegnapi áldozatom aki ellopta a nyakláncom. – Nem ismerjük egymást? Olyan ismerős az arcod. – kémlelte sejtelmesen tekintetem. Félve, de reméltem, hogy nem ismer fel.

-          Nem. – jelentettem ki határozottan, majd megfordultam. Sietősen hagytam el nem csak a kávézót, de a környéket is. Ahogy csak tudtam futottam, hogy minél előbb haza érjek. Esküszöm ilyen nincs. Elmegyek bevásárolni ez az idióta meg belém fut. Eddig minden áldozatom csak egyszer láttam, soha nem találkoztam velük újra, így soha nem is tudtak beazonosítani. Remélem nem ismert fel. Még jó, hogy egy magas nyakú garbó volt rajtam amitől az arcom csak kicsit látszódott. Vissza érve a lakásba szó szerint berontottam, és ledobtam az eddig kezemben lévő szatyrokat.

-          Neked mi bajod? – értetlenkedett előttem állva Dave.

-          Összefutottam a kávézóban azzal akire tegnap rátámadtam. Nyugi nem ismert fel. Mázlim volt.

-          A mázli kevés, te is nagyon jól tudod. Ha felismert neked annyi, azaz nekem is. Ne aggodalmaskodj. Nem ismert meg. – zártam rövidre a témát, és kimentem az erkélyre. – Pakold ki a cuccokat. Csinálj valami hasznosat is, a piálás mellett. – szóltam még utána, miközben rágyújtottam. Mit is várok Dave-től? Piál, belövi magát, és ki tudja mikor öl meg épp valakit. Egy alkoholista drogos és gyilkos drog dillerrel élek együtt. Remek kilátások.

Este 7 óra:

Kint már sötét van, Dave pedig hamarosan lelép egy újabb meló miatt. Kis töprengés után, úgy döntöttem kiszellőztetem a fejem, és megoldást keresek arra, hogy is szerezzem vissza a nyakláncom. Nem tudom, hogy de megtalálom azt a fiút. Meg kell találnom. Fegyverem magamhoz véve indultam az ajtó felé, szokásos fekete ruha kollekciómban.

-          Te meg hova mész? – érdeklődött a már készülődésben lévő személy.

-          Megyek, és vissza veszem azt ami az enyém. – jelentettem ki határozottan.

-          Jó, de tudod mi a dolgod ha valami balul sülne el. – én bólintottam majd kiléptem a lakásból. Nem tudtam merre induljak. Az ösztönöm követtem, és arra mentem amerre az vitt. Már a belvárosban sétáltam, mikor megpillantottam pár tinit egy csoportban. Érdekelt mi történt, így közelebb mentem. Egy fekete kocsi körül álltam, melyet fotósok hada vett körül. Biztonsági őrök, szintén pisztollyal és 5 magas srác. Csak nem valami vörös szőnyeg bemutatóra keveredtem? Távolról figyeltem a történéseket, mivel a lebukásom esélye nagy volt. Különben sem szeretek olyan emberek körül mászkálni akiknél szintén pisztoly van. Szeretem ha csak nálam van ilyen tárgy. Ám ekkor olyasmi történt amire nem számítottam. A kocsiba beülő személyek közül egy ismerős volt. Az én drága kedves áldozatom. Csak nem valami szerencsétlen hírességre támadtam rá? Nagyszerű, ez is csak én lehetek. Megvártam míg az autó elindul, és követni kezdtem. Nem volt egyszerű, de szerencsére az őrült tinik lerázásával  lelassított. Legnagyobb örömömre meg is állt, egy hatalmas ház előtt. Lihegve bújtam egy fa mögé, és vártam. Az  srác kiszállt, a kapu pedig nyílódott. Nem várták meg míg vissza zárul, így hamar betudtam futni a még záruló kapun. Lassan lépkedve osontam az ablak alá. A szobában égett a lámpa, és ott volt mindenki. Remek, most hogy jussak be? Betörés helyett, maradtam a hallgatózásnál.

-          Én elmentem fürödni. Teljesen hulla vagyok a mai nap után. – mondtam tegnapi áldozatom. Addig örüljön, míg hasonlat a hulla szó ránézve. A többiek is szép lassan elindultak saját dolgukra, így kitudtam figyelni merre megy az illető. Ennek következtében hátra osontam, és remélve, hogy  jó szobát figyeltem ki, felmásztam az erkélyre. Nem volt egyszerű, de lehetetlen sem. Óvatosan léptem az erkélyre, majd nyomtam le a erkély ajtó kilincsét. Bekukkantva nem láttam senkit, így beosontam. A szobában sötétség volt, és csak a fürdőből hallatszott a víz csobogásának hangja. Elég nagy és tágas szoba volt. Nagy ággyal, és szekrénysorral. Nem szegény a szoba tulajdonosa, ez tény. De a nyakláncom ami itt van többet ér számomra mint az itteni bármely érték.  Kapva az alkalmon, kutatni kezdtem. Hova rejthette a nyakláncom? Először a fiókokat néztem át, de hiába. Ezután az ágyon néztem körül, majd a polcokon de nem jártam sikerrel. Találva még egy át nem kutatott fiókot ott reménykedtem, hogy ott megtalálom. Ám, a kutakodás közben feltűnt, hogy az eddig monoton hallatszó víz csobogása megszűnt. Idegesen toltam helyre a kihúzott fiókot, hogy mielőbb leléphessek. A fürdő ajtaja nyílódott, én pedig épp, hogy az erkély ajtajához értem.

-          Ki a franc maga? – vont kérdőre egy hang. Én automatikusan fordultam meg, ezzel a lendülettel kikapva az eddig helyén lévő pisztolyom. – Hé, mit akarsz? – emelte fel karját, a fekete gatyában lévő meztelen felső testű srác. Hazudnék, ha azt mondanám nem volt csábító látvány, de akkor is hazudnék, ha azt állítanám nehezemre esne rálőnöm. Nem okozna gondot.

-          Van nálad valami ami az enyém. – ekkor megvilágosodás ült arcára.

-          Te támadtál rám tegnap este? Téged láttalak ma a kávézóban?

-          Csak add oda ami engem illet, és kész. – tértem vissza tárgyra.

-          Erre gondolsz? – vette elő nadrágjának zsebéből a nyakláncom. Megnyugvás öntött el. Én bólintottam, majd kezem nyújtottam felé. –Nem. Előtte áruld el ki vagy, és miért támadtál rám tegnap?

-          Vannak kérdések amik akkor a legszebbe, ha megválaszolatlanul maradnak. Szóval ide azzal a nyaklánccal. – hangom határozott és erőteljes volt. Ekkor egy magas, göndör hajú fiú rontott be a sötét szobába, emiatt felkapcsolva a villanyt.

-          Louis minden..- kezdett bele de ekkor meglátott engem és a kezemben lévő pisztolyt amire rájuk szegeződött. – Rendben? – pislogott nagyokat.

-          Na jó ez már röhejes.

-          Segítség. – kezdett el kiabálni a göndör, mire az említett Louis befogta a száját. Én hálás tekintettel néztem felé. Addig jó, még ő fogja be a száját, nem egy töltény.

-          Tedd le a fegyvert. Úgysem lőné vele. – jelentette ki a nyakláncom még mindig fogságban tartó fiú.

-          Ó gondolod? – ezzel a plafon felé emeltem és elsütöttem. Majd vissza szegeztem rájuk.  – Szerintem maradjunk az én verziómnál. – ezzel ismét kezem nyújtottam. Ő már épp átadta volna amiért jöttem, ám ekkor hangokat és hangos lépteket hallottam. Csúcs. Ezek osztódnak vagy mi? Idegesen futottam az erkélyre, majd egy nagy lendülettel leugrottam onnan.

-          Hé. Állj meg. – kiáltott utánam, de már hiába, én átugrottam a kerítésen és leléceltem. Hazáig meg sem állva futottam, remélve, hogy a zsarukat nem hívták ki. Felsietve az emeltre berontottam a lakásunkba. Dave még nem volt otthon amit díjaztam. Már majdnem megszereztem de ezek az idióták mindent elrontottak. Nem ússzák meg ennyivel. Vissza megyek, és vissza szerzem azt ami engem illet. Ezt garantálom.