54. Fejezet

Sziasztooook!!!  Vissza tértem, és magammal hoztam az új részeket is!! :DD
Az érettségiknek végre vége, így én is fellélegezhettem kicsit! Az új részek készen vannak és mivel nem sok maradt hátra ezért úgy döntöttem egyszerre teszem fel mindegyiket, még hozzá a befejező részt is!
Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok az új részekre!!
Nem is húzom az időt..jóó olvasást kívánok minden kedves olvasómnak és még egyszer sajnálom, hogy ilyen sokára lettek kész az új részek!! Remélem azért maradtatok akik nyomon követitek a történet végét.:D!
Smile :)

54. Fejezet

1 hónap. Kinek rövid, kinek hosszú idő. Nekem életem egyik legrövidebb időszaka volt. Minden egyes reggel, úgy ébredtem, hogy azt kívántam soha ne érjen véget ez az 1 hónap. Aztán ma reggel arra lettem figyelmes, hogy véget ért.

Kétségbeesett arccal néztem tükörbe. 1 hónapom volt, hogy elhatározzam, mit akarok és azt hogy akarom. Legnagyobb sajnálatomra, ám legkisebb meglepetésemre egy ötletem se volt ezzel kapcsolatba.

-          -   Dan azt üzeni, hogy menj be hozzá. Beszélni akar veled. – lépett mellém Adam. Egy grimaszt vágva a tükörképemnek megfordultam és elindultam Dan szobája felé. Már a folyosó közepén sétáltam, amikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn villogó név láttán először ürességet majd megnyugvást éreztem.

-          -   Már azt hittem többé nem is hívsz.

-         -    Haragudtam rád.

-          -   Én is magamra.

-          -   Katharine..

-          -   Zayn! Ha most egy komoly beszélgetésre készülsz, akkor azt hiszem el kell halasztunk. Mert jelenleg is vár rám néhány komoly elbeszélgetés.

-         -    Elfoglalt lehetsz.

-         -    Ismersz. Sose maradok nyugton. – már csak néhány lépésre voltam Dan szobájának ajtajától.

-        -     Ismerlek. – mondta Zayn elgondolkodva. – És nem változtál semmit. – elmosolyodtam. – Sőt mit több, egy halott emberhez képest felettébb jól nézel ki. – össze ráncoltam a szemöldököm.

-        -     Mi?

-         -    Még mindig jól áll neked a göndör haj és a fekete maffiózó szerelés. – megálltam.

-          -   Miről beszélsz?

-          -   Katharine. – szólt halkan. – Fordulj meg. – értetlenül követtem az utasításait. Megfordultam. Zayn tőlem nem messze állt a folyosón. Halvány mosollyal az arcán közeledni kezdett felém. A telefon majdnem kiesett a kezemből. A gondolataim össze vissza kavarogtak. Zayn itt van. Zayn itt van Los Angelesbe. Zayn pár méterre van tőlem. LOUIS!

-          -   Jó újra látni! – állt meg előttem. Döbbenten meredtem rá.

-          -   Zayn.. – hebegtem. – Hogy? Hogy lehetséges? – nem válaszolt csak szorosan magához ölelt. Hirtelen nem tudtam felfogni mi is történik valójában.

-          -   Los Angeles a turnénk következő és egyben utolsó állomása. Ebben a holtban szálltunk meg. – magyarázta.

-          -   Akkor…Louis…Louis is..itt…itt van? – bólintott. Azt hittem ott helyben elájulok. - 

-          Az nem lehet….ez nem történhet meg. El kell mennetek innen. Nem tudhatják meg, hogy itt vagyok. Nem tudhatják meg, hogy élek! – támadtam le Zayn-t.

-          -    Hé. Nyugodj meg! Először is beszéljünk valahol máshol. A másik emeleten szálltunk meg. – magyarázta. Én csak bambán néztem rá. Megragadta a karom, és maga után húzott. Egy emelettel feljebb mentünk és roham léptekkel estünk be Zayn szobájába.

-         -     Ugye álmodom? Mond, hogy ez az egész csak egy álom! Te nem lehetsz valóságos. Kizárt, hogy itt legyél! Kizárt, hogy itt legyetek!

-         -    Ennyire örülsz nekem, hogy el se hiszed? Á, ez nagyon aranyos tőled és…

-          -   Te idióta! – ütöttem hátba. – Ha a srácok közül valaki meglát nekem végem! Mindenki úgy tudja, hogy meghaltam! Fel fogtad ezt?

-         -    Mi nem tudunk átmenni másik hotelba.

-         -    Akkor menjetek máshova! Nem maradhattok itt!

-         -    Katharine. – állított le Zayn. – Nyugodj meg! Csak 1 napot leszünk itt. Aztán vissza megyünk Londonba. Addig is, húzd meg magad! Lehetetlen, hogy össze fussatok, ha vigyázol!

-         -    Túl könnyedén beszélsz. Úgy érzem, nem látod át azt, hogy mi folyik itt. Ha Louis megtudja…

-         -    Azt nem élné túl. – vágott a szavamba.

-         -    Hogy..hogy van?

-         -    Nem túl jól.. – kérdőn néztem fel rá. – Ami azt illeti rosszabbul viseli mint azt gondoltuk. Teljesen szétvan esve. Tönkre tette magát Katharine! -  üres tekintettel meredtem magam elé. – Mi történt Los Angelsbe? – terelte el a témát.

-         -    Semmi érdemre való. Azt hittem itt majd megtalálom a megoldást mindenre, de tévedtem. A dolgok csak rosszabbak lettek.

-        -     Mit fogsz tenni?

-        -     Nem tudom. Én…én nem tudom mit kellene tennem és.. – ekkor kopogás hallatszott az ajtó felöl. -   Mindketten a hang irányába fordultunk majd kővé dermedtünk miután meghalottunk egy ismerős hangot.

-          -   Zayn! – Niall volt az.

-         -    Most mit csináljunk? Nem láthat meg engem?

-         -    Haver! Nyisd már ki az ajtót. Tudom, hogy bent vagy, hallottam, hogy beszéltél valakivel.

-         -    Egy pillanat!  - kiáltott vissza Zayn. – Bújj el!  - kérdőn néztem rá.

-        -     Mégis hová?

-        -     Menj a fürdőbe! – még mielőtt válaszolhattam volna, Zayn berángatott a fürdőszobába. Füleim az ajtóra tapasztottam

-        -     Végre. Azt hittem, már kizártál. – Niall bejött. – Akkor mehetünk?

-        -     Menni? Hová?

-         -    Hát vásárolni. Megbeszéltük, hogy amíg van egy kis szabadidőnk, addig elmegyünk vásárolni. Láttam idefele jövet egy jó üzletet.

-          -   Ó. Tényleg. Megbeszéltük. Öhm..izé..akkor mennünk kéne. Ugye?

-          -   Kellene. Csak előtte elmegyek a mosdóba.

-          -   Nem!  - vágta rá Zayn, minden feltűnés nélkül természetesen.

-         -     Mi a baj?

-          -   Oda nem mehetsz be.

-         -     Miért?

-          -    Mert...nos, tudod kicsit elrontottam a gyomrom tegnap.  – nagy csend. – A repülőn össze vissza ettem. Ezért egésznap rossz volt a gyomrom, és hát..izé..tudod..

-          -   ÓÓ..értem. – Niall hangja zavart lett. – Egyébként minden rendben? Olyan zavartnak tűnsz.

-          -   Miért ne lenne? Minden oké.

-          -    Tényleg? Az igazat megvallva engem elkapott egy furcsa érzés..hirtelen Katharine-re gondoltam. ÁÁ…még a hideg is kirázott. Annyira hiányzik.

-          -   Miket beszélsz itt nekem? Inkább menjünk.

-          -    Rendben. – halk zajok, távolodó léptek majd egy ajtócsukódás. Fellélegezve hagytam el a fürdőt majd Zayn szobáját. Gyors léptekkel mentem a lifthez, hogy aztán Dan-hez mehessek akihez eredetileg is indultam.

A tény, hogy egy épületbe vagyok Louis-val, felettébb komplikálttá teszi a dolgokat. Mi lesz, ha össze futok vele? Másodpercek alatt dőlhet össze minden. Nem szerezhet még tudomást arról, hogy életben vagyok! Még. S ekkor felmerült bennem egy újabb kérdés: Még? Vagy Soha? Vissza térek én még egyáltalán Londonba? Fogok még találkozni vele? Ha igen, hogy és mikor?

Kétségbeesetten rontottam be Dan szobájába.

-          -   Minden oké? Nem festesz valami jól.

-          -   Louis…Zayn…a srácok. –hebegtem. – Itt vannak.

-          -   MI? – pattant fel a helyről Adam, akit eddig én észre se vettem.

-          -   Most találkoztam Zayn-nel. Ők..ők tényleg itt vannak?

-          -   Mi? – ismételte magát Adam. Mindent részletesen elmeséltem nekik. Mondandóm végén egyszerre dőltünk hátra a kapaén és a széken.

-         -    Most mit fogunk csinálni? – tette fel a nagy kérdést Adam.

-          -   Nem mi. Ő. – felém fordult. – Az 1 hónap letelt. Hogy döntöttél? – alaposan végig gondoltam mindent ami eddig történt. Összegeztem mindent. Mióta itt vagyunk Los Angelesbe nem történt semmi érdemleges. Sőt. Nem történt semmi jó. Jól belegondolva az egyetlen dolog amiért ide jöttem és amiért még mindig itt vagyok, az az, hogy ide menekültem. Igen. Elmenekültem. Elmenekültem és csak összedőlt romokat hagytam magam után. Meddig csinálhatom még ezt? Meddig menekülhetek még saját magam elől? Ha most nem állok meg és nézek szembe az összes gonddal, akkor soha. Ezzel a tudattal néztem Dan szemébe.

-          -   Döntöttem.

-         -    Az az..?
      - Csomagoljatok. – kérdő tekintetek néztek vissza rám. – Haza megyünk. – jelentettem ki a lehető legmagabiztosabban.