40. Fejezet
"Azt mondják bizonyára van egy őranagyalom, aki kitartóan vigyáz rám, és csak ezért nem haltam még meg. Nos. Ami engem illet: szerintem nincs itt szó semmiféle őrangyalról. Pusztán csak a sátán még nem akarja átadni nekem a trónját a pokolba..."
Szemeim résnyire nyitottam, de az ablakon beszűrődő fény
majdnem kiégette a retinám, így inkább újra becsuktam, majd szép lassan
hunyorítva próbáltam körülnézni. Fehér falak, ketyegő gépek (reményeim szerint
nem egy újabb bomba, mert nem biztos, hogy még egyet túlélek), irritáló klór
szag, és egy kényelmetlen ágy. Kómásan próbáltam feltápászkodni, de sajnos
odáig se jutottam el, hogy megmozdítsam a kezem. Nyöszörögve fordítottam el a
fejem, és Zayn-nel találtam szembe magam. Aggódva pillantott rám.
-
Hol vagyok? - kérdeztem rekedtes hangon, és
kissé kábán.
-
A kórházba. - felelte halkan. Nem válaszoltam. –
Hogy érzed magad?
-
Borzalmasan. – mondtam gyengén. – Mi történt? –
nem teljesen voltam biztos abba, hogy mi is történt, és hogy kerültem ide, így
jobbnak láttam megkérdezni.
-
Louis történt. – a hangján érződött, hogy
legszívesebben most azonnal megfojtaná Őt. – Mire emlékszel?
-
Nem sokra. – ez igaz is volt. Csak foszlányok
maradtak meg a tegnap estéről. – Louis este eljött hozzám. Részeg volt.
Megparancsolta, hogy szálljak be a kocsijába. Kiabált, és fenyegetőzött. Azt
mondta gyűlölnöm kellene…én könyörögtem neki, hogy álljon meg, de csak tovább
kiabált. A kocsi száguldott, Louis dühöngött aztán jött a kamion..Louis
elrántotta a kormányt, és onnantól se kép se hang. – magyaráztam.
-
Az este autóbalesetet szenvedtetek. A kocsi,
amiben ültetek átszakította a kordont. Kisiklott az útról, és felborult. Totál
káros lett, és az is csoda, hogy élve megúsztátok. – mondta, a hangja pedig
elcsuklott.
-
Louis? – kérdeztem rögtön. – Louis hol van? Mi
történt vele? Jól van? – árasztottam el kérdésekkel Zayn-t, aki nagyot nyelt,
majd rám nézett.
-
Jól. – válaszolta kelletlenül. – Neki szinte
semmi baja nem lett. Kitudott mászni a kocsiból. Megúszta néhány karcolással. –
megkönnyebbülve lélegeztem fel. – Viszont te. – folytatta. – A kocsi pont azon
az oldalán állt meg, ahol te ültél. A karod beszorult, és néhány üvegszilánk
belefúródott, ahogy kitört az ablak üvege. Az ütközés következtében, pedig
elszakadt a biztonsági öved, és ezt egy bordád bánta. Az egyik bordád
megrepedt, de szerencsére nem tört el így nem okozott nagyobb bajt. Valamint
kaptál egy kisebb agyrázkódást. – így már érthető miért érzem úgy, mintha a
bordáimon egy úthenger haladt volna végig. Aprót bólintottam, azonban ezzel még
nem volt vége. – Van itt még valami. – érdeklődve pillantottam fel Zayn-re. –
Az orvos szerint komoly idegösszeomlásod volt.
-
Nos, elnézve a mindennapjaim ez nem túl meglepő.
– mosolyodtam el halványan.
-
Katy. – komoly hangon folytatta. – Ez nem játék.
Vigyáznod kell magadra és kímélned magad. A szervezeted kikészül a folyamatos
sérülésektől. Mire meggyógyulna, egy seb arra keletkezik egy újabb. És itt most
nem csak a testi épségedről van szó. Az idegrendszered kivan téve a folyamatos
stressznek, és idegességnek. Ha így folytatod, felfogja mondani a szolgálatot.
-
Ilyen az életem. – válaszoltam. – Nem tudok
elleni mit tenni. Próbálok túl élni. – láttam Zayn-en, hogy nincs megnyugodva a
válaszom hallatán, de nem szólt semmit. – Miért csinálta? – kérdeztem halkan. Zayn
nem felelt, csak némán meredt maga elé. – Tudom, hogy eltitkolsz valamit Zayn.
Erre utaltál karácsonykor? Mikor azt mondtad, hogy az emberek követnek el
hibákat?...Mondj már valamit!
-
Tudom, hogy most haragszol rá. Hidd el én is.
De…ez.. – kereste a szavakat. Láttam a tekintetén, hogy azt fontolgatja, vajon
mit mondhat el és mit nem. – Louis nem volt beszámítható tegnap este. Részeg
volt. Nem tudta mit cselekszik. – hadarta el zavartan. – Megyek, hozok egy
kávét. Mindjárt jövök. – ezzel felkelt a székből és egy bizonytalan mosoly
kísértében elindult az ajtó felé.
-
Zayn. – szóltam utána. – Tudta mit cselekszik.
Láttam a tekintetén. Nagyon is jól tudta mit tesz, és nem akart ellen tenni
semmit. – mondtam könnyes szemmel. Zayn nem válaszolt, csak némán kisétált a
szobából. Értetlenül meredtem a velem szembe lévő falra. Nem értettem semmit.
Se a tegnap este történteket, se azt ahogy Zayn viselkedik.
Nem sokkal azután, hogy Zayn elment kávéért, hangos
kiabálásra lettem figyelmes. A hangok tulajdonosait felismertem. Fejem a
kórterem ablaka felé fordítottam, amely a folyosóra nézett. Először Louis-t
pillantottam meg. Az arcán néhány karcolás látszódott, a keze pedig bevolt
kötözve. A szeme alatt karikák voltak, ami azt tükrözte, hogy nagyon fáradt.
Mégis kemény és határozott tartással állt. Néhány másodperc múlva a másik hang
forrása is megjelent. Adam. Ideges, és szikrákat szóró tekintettel rohant oda
Louis-hoz.
-
Te idióta barom. Mégis mit képzeltél? Majdnem
megölted! – láttam, ahogy a székekből Harry és Liam felpattannak.
-
Állítsd le magad. Ne rendezz jelenetet. – vágta
oda Louis cinikusan zsebre tett kezekkel. Rá sem ismertem.
-
Miattad fekszik most itt. Érted, amit mondok?!
Te jutottad ide! - kiáltott rá Adam,
Liam és Harry pedig óvatosan próbálta lenyugtatni. Szegényeknek ez egyáltalán
nem jött össze.
-
Baleset volt. – sziszegte Louis idegesen, eddig
zsebre tett kezei pedig ökölbe szorultak.
-
Baleset? – kérdezett vissza hitetlenül. -
Balesetnek nevezed te azt, hogy megpróbáltad megölni? - Adamnél elszakadt a cérna. Kirántotta a
karját Liam szorító kezeivel közül, és Louis-nak esett. Egy határozott és gyors
mozdulattal vágta állon. Louis döbbenten kapta oda a kezét. A szája sarka
felrepedt és vérszivárgott végig a nyakán egészen rá a fehér pólójára. Niall
lefogta őt, de több se kellett. Louis már épp vissza akart ütni, mikor Zayn
elkapta a már meglendített karját, és valamit a fülébe súgott. Az ér
kitüremkedett Louis nyakán. – Az az egyetlen szerencséd, hogy nem halt bele.
Mert istenemre mondom, akkor én magam öltelek volna meg. – szegezte neki Adam,
az arcán pedig olyan komolyságot láttam, amit eddig soha. Döbbenten figyeltem
őket, mikor Adam felém fordult. Egy ideig engem figyelt így Louis is elfordult,
hogy szemügyre vegye mit is néz. Louis-sal találkozott a tekintetünk. Némán és
zavartan meredtem rá. Louis arca megenyhült. A tekintete két dolgot tükrözött:
kétségbeesést és dühöt. A szemem megtelt könnyekkel, de nem akartam, hogy sírni
lásson. Az nem fog megtörténni. Most nem! Elfordultam, és a fal felé
fordítottam az arcom. Szemeim össze szorítottam, és már csak azt hallottam,
hogy Niall közli Adammel, hogy jobb lenne, ha most elmenne. A kiabálás
elhallgatott, én pedig zokogva bámultam a rikító fehér falat. Most először
éreztem úgy, hogy én vagyok az áldozat. Túl sok minden volt rejtély számomra. A
dolgok nem álltak össze, a szálak túl sok fele futottak, a gondolataim
összekuszálódtak, a testem pedig gyengébb volt, mint valaha. Áldozat lettem. De
az, hogy az életé vagy a szerelemé e? Ki tudja. Talán mindkettőé.
Louis szemszöge:
Miután átvettem a recepción a papírjaim, sajgó testtel
vánszorogtam ki a kórházból. Szemeimmel egy ismerős arcot vagy kocsit kerestem.
Liam szemrehányó képével találtam szembe magam a parkolóban, ahogy a
terepjárójának támaszkodik. Valójában Zayn-re számítottam, de rájöttem, hogy ő
nem tudott volna haza vinni. Ma egész nap a kórházba lesz Katy mellett. Persze,
hogy ott lesz. Hol máshol lenne? Megteszi azt, amit én most nem tehetek. Szó
nélkül szálltam be a kocsiba, Liam pedig beült mellém.
-
Ha kérhetem, mellőzzük a szentbeszédet. –
vitatkozás helyett az ölembe dobott egy újságot, amely címlapján én virítottam,
mellettem pedig a totál káros jaguárom. A kép sarkába kerestem, hogy vajon
hányadik oldalon lesz a rólam szóló cikk, de felesleges volt. Ahogy kinyitottam
az újságot ismét a nevembe botlott a szemem. Remek. Enyém a napi újság címlapja
és az első 3 oldala. Éljenek a híres emberek és a hírnév. Liam látva az
értetlen arckifejezésem, végül megszólalt.
-
1 oldal, 3. bekezdés. – bökött az említett
bekezdésre, miközben a parkolót bámulta. Olvasni kezdtem. ”Louis Tomlinson a One Direction énekese az éjjel autóbalesetet
szenvedett barátnőjével Katharine Wilsonnal. A híresség és párja egy fekete
jaguárban ültek. A kocsit Louis Tomlinson vezette, és habár a rendőrség nem
adott ki túl sok információt, azt mégis megtudtuk, hogy a fiatal énekes ittas
volt a baleset bekövetkeztekor. Ebből pedig az következik, hogy nem is biztos,
hogy baleset történt. A helyszínen lévő autósok közül többen is úgy
nyilatkoztak, hogy a jaguár sofőrje száguldozott, és majdnem nekihajtott egy szembejövő
kamionnak is. Azt nem tudjuk, hogy pontosan mi sarkalta arra, hogy ittasan és
teljesen beszámíthatatlanul autóba üljön, viszont annyit tudunk, hogy ő
szerencsésebben megúszta az esetet, mint barátnője, akit a mentősök miután
kiszabadítottak a roncsok közül azonnal a kórházba szállítottak. Állapota
stabil, de gyanítjuk amint, felépül annyira, hogy beszélni tudjon a
történtekről érdekfeszítő beszélgetést fognak lebonyolítani Louis-val. Mindezek
mellett az énekesnek nem ez volt az első megdöbbentő cselekedete az elmúlt
hetekben. Néhány napja egy rajongó twitter kommentjére elég agresszíven
válaszolt. „@Louis_1Dthebest Louis miért
nem írsz ki valamit? A rajongók aggódnak miattad. Szeretünk és te vagy a legjobb.”
az énekes válasza mindössze csak ennyi volt. „@LouisTomlinson Van magánéletem, és nem tartozom elszámolással minden
percemről. Ha nem tetszik, kövess ki vagy rajongj másért. Vannak még rajtam
kívül 4-en. Nagy a választék!” A
rajongók szemében túl lépett egy határt, és ami azt illeti, szerintünk Mr.
Tomlinson-nak autóvezetési leckéket kellene vennie. Amolyan, biztos ami biztos
alapon….” – Idegesen dobtam hátra az újságot. – Mit csinálsz? – kérdezte
Liam döbbenten. – A legjobb rész még csak most jött volna. A 2. oldalon már azt
találgatták, hogy vajon milyen drogokat kezdtél el szedni. – vágta oda
cinikusan. – Mégis mi a fene ütött beléd? Mi?!
- emelte fel a hangját, közben pedig elindult a kocsival. – Van róla
fogalmad, hogy milyen szerencsések vagytok, amiért ennyivel megúsztátok? Arról
nem is beszélve, hogy mázlid, amiért nem vették el a jogsid. Bár jobban bele
gondolva ez csak azért van, mert te vagy Louis Tomlinson a One Direction egyik
énekese. Alap esetben, mindenféle hírnév nélkül már rég elvették volna a
jogsid, és a sitten ülnél most. – a felemelt hangnem kezdett hangos kiabálássá
alakulni. Kezem az arcomba temettem és próbáltam kontrolálni magam, de nem
sikerült. A fejem szétakart robbanni hol a fájdalomtól, hol a benne kavargó
gondolatok tömkelegétől. Fáradt voltam, másnapos és kimerült.
-
Elég. – kiáltottam rá. – Nem vagyok kíváncsi a
véleményedre. Sőt egyikőtök véleményére se vagyok kíváncsi. Szóval tehetnél egy
szívességet, és befoghatnád. – a düh elöntött, és abban a pillanatban, amikor
mindezt kijelentettem így is gondoltam. Liam gyilkos pillantásokat lövellt
felém, és tekintete megakadt az arcomon lévő kisebb seben, amit Adam-től
kaptam.
-
Tudod. – kezdte. – Adam nagyot hibázott, amikor
behúzott neked egyet. Én a helyébe kettőt adtam volna. – elgondolkodva nézett
az útra majd újra vissza rám. – Igen. Ez határozottan Adam hibája, az enyém
pedig az, hogy lefogtam Őt, amikor a másodikat készült adni. – nem szóltam
semmit, csak némán neki döntöttem a fejem az ablaknak, és lehunytam a szemeim. Nem
érdekelt Liam papolása, az sem ha elvették volna a jogsim. Még Adam düh
kitörése sem hatott meg. Ebben a pillanatban arra tudtam gondolni, hogy
elcsesztem. Méghozzá nagyon. Az idióta próbálkozásaimnak az lett, az eredménye,
hogy Katy megsebesült. Mindebben a legszomorúbb, hogy jobban, mint én. Nem én
feküdtem most a kórházba gépek között, infúzióval a karomba, hanem ő. Nem nekem
szenvedték meg a bordáim a tegnap esti balesetet, hanem neki. És ami a
legjobban fájt, hogy nem én ültem most az ágya mellett, és fogtam a kezét,
hanem Zayn. Jelen pillanatban én vagyok az utolsó személy, aki ezt tehetné. Egy
éjszaka és elsőből utolsó személy lettem Katy életében. De hogy is szokták
mondani? Utolsókból lesznek az elsők?!
Hm. Érdekes mondás, és bizonyára hamis. Ha mégse. Nos, abban az esetben
kétségtelenül én alkotom a kivételt, akire ez nem igaz. Mit is mondhatnék?
Kivételesen nagy barom vagyok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése