30. Fejezet
" A pokol ehhez képest csak mennyország lehet..."
Lassú és bizonytalan léptekkel haladtam le a lépcsőn. A
tegnap este történtek még elven képként éltek az elmémben. A Fantom látogatása,
a kirohanásom miután Adam idejött. Szemem lehunyva sétáltam tovább, mikor
eszembe jutott, ahogy a folyosón összetörtem egy vázát. Szégyelltem a tetteim.
De valahol érthető volt. Az anyám gyilkosa pár centire ült mellettem. Nagyot
sóhajtva kerestem Adamet a házban remélve, hogy még itt van, hisz az utolsó
emlékem, hogy a földön ülve zokogok, miközben Ő védelmezően átkarol. Zajokat
halottam a konyha felől, így arra vettem az irányt. Adam kezében egy söprűvel
és egy lapáttal ált a szemetes előtt. A lapáton a tegnap földhöz vágott váza
darabajit véltem felfedezni. Halvány mosolyt erőltetve magamra tekintettem rá.
-
Jó reggelt. – hangja rekedtes volt, mégis
megnyugtató.
-
Neked is. – nem tudtam mit kéne mondanom. Rossz
volt tudni, hogy látott tegnap este összeomolni. Nem most történt meg először,
de most volt itt velem valaki először, hogy támogasson. Legutóbb akkor volt
ilyen mikor még Dave-el laktam. Az pedig a világ 7 csodája közé tartozott
volna, ha pont Ő vigasztal meg.
-
Hogy aludtál? – kérdezte miközben még mindig
kezében tartotta a takarítóeszközöket. Én támaszkodtam.
-
Jól. – vágtam rá egyszerűen.
-
Össze söpörtem a váza maradványait. – mutatta
fel a lapátot, majd a szemetesbe öntötte.
-
Amúgy is utáltam azt a vázát. – vállat rántva
elintéztem ennyivel.
-
Louis mit szólt a történtekhez? - kérdése
meglepett. Ugye Ő se gondolta komolyan, hogy elmondtam neki.
-
Semmit. Ha nincs, miről tudjon, akkor nem tud
mit szólni hozzá. Amiről pedig nem tud, az nem is fáj neki. – ellökve magam a
faltól a nappali felé sétáltam.
-
Várj. Még nem tudja? – jött utánam. – De ugye
elakarod neki mondani a közeljövőben? Mondjuk még ma? – nyomatékosan beszélt hozzám,
de nem hatott meg. Nem fogom még nagyobb szenvedésnek kitenni Őt.
-
Nem. Nézd Adam. Ő ezt nem értené. Tudom, hogy
szeret, de nem véletlenül nem mondok el neki dolgokat. Félre értené, és csak
felidegesítené magát. Ő most nincs itt, tehát nem is baj, ha nem tud mindenről.
Nem akarom még nagyobb bajba keverni. Ő a barátom, akit szeretek, és minden
olyan dolgot, amiről úgy gondolom, hogy tudhat, elmondok neki. De csak azokat,
amikkel nem keverem bajba, és nem teszem ki veszélynek a testi épségét. Vele más
a helyzet, mint mondjuk, ha te lennél a pasim. Te megértenéd, mi folyik itt, és
azt is értenéd, hogy mi zajlik le bennem. Mert az én világomból való vagy. Ő
csak megpróbálhatja elképzelni mindazt amin, keresztül megyek, de te át is
éled. Bízom benne, de két külön világból jöttünk és két külön világban élünk. –
magyaráztam miközben telefonom után kutattam.
-
Akkor már
csak azt nem értem, hogy miért Ő és miért nem én vagyok a pasid. – hadarta el
ezt az egy mondatot, melyet valójában csak motyogott az orra alatt, de én
tisztán értettem. Értetlenül tekintettem rá, majd rám kapva tekintetét
észlelte, hogy kicsit hangosra sikerült a kijelentése. - Hozok egy pohár vizet.
– ezzel ki is sietett a nappaliból. Értetlenül néztem magam elé, majd vállat
vontam. Biztos csak félre értettem. Telefonra pillantva kerestem egy nevet,
majd mikor megtaláltam épp tárcsáztam is. Adam nem sokat volt a konyhában.
Vissza érve kezében egy pohár vízzel leült a kanapéra. – Na megjött az eszed és
felhívod Louis-t, hogy elmond neki mi is történt?
-
Már csak az kéne. Nem Őt hívom. – vágtam rá
gondolkodás nélkül.
-
Hát akkor kit? – értetlenül tekintett fel rám.
Ravasz mosollyal néztem rá. Néhány kicsengés után fel is vette az illető a
telefont.
-
Szia. – szólt bele kedves hangon, mely csak szélesítette
az arcomra terülő ravasz mosolyt.
-
Zayn. Jó hallani téged. Loius ott van?
-
Igen, átadjam neki a telefont?
-
Ne! Menj olyan helyre, ahol nem hallhatják a
telefonbeszélgetésünk. – aggódtam, hogy majd kérdőre vonja utasításom, de nem
tette, amiért hálás voltam. Ajtó csapódást halottam, amiből arra
következtettem, hogy talált egy üres szobát.
-
Katy mégis mi történt? Minden rendben?
-
Persze. Minden a legnagyobb rendben. – mosolyogtam, mire Adam amolyan
”Komolyan?” fejjel nézett rám. – Na jó,
a minden a legnagyobb rendben kicsit túlzás. Tegnap este betört hozzám a Fantom
megfenyegetett, hogy megöl mindenkit, aki fontos számomra, és csak aztán végez
velem. A kellő hatás elérése kép pedig részletesen elmesélte kivel, hogy fog
végezni. Azt mondta a játék még csak most kezdődik, és sajnos biztos vagyok
benn, hogy nem viccelt. – hadartam el, arcomról pedig eltűnt a mosoly. – Zayn
ami most mondok az nagyon fontos. Szemmel kell tartanod Louis-t. Ügyelj arra,
hogy ne maradjon egyedül. Nem tudom, mire készül pontosan a Fantom, de abban is
biztos vagyok, hogy Louis-al fogja kezdeni az életem tönkre tevését.
-
Louis még nem is tud erről? Mégis hogy gondoltad
azt, hogy nekem elmondod, de a pasidnak nem? – szinte láttam magam előtt, ahogy
a szemét forgatja.
-
Látom, ma mindenki jobban tud mindent nálam.
Olyan nehéz felfogni, hogy nem akarom bajba keverni? Neked elmondtam, mert
tudom, hogy nem fogsz, fel alá futkározni idegességedben miközben azon
gondolkozol, hogy vajon most épp ki akar kinyírni, és nem ülsz fel egy repülőgépre,
hogy haza utazz megnézni, nincs e semmi bajom!
- hadartam el az opciókat, amelyeket Louis biztos megtenne most, azonnal
ha tudna a történtekről. – Gondolom abban mind egyet értünk, hogy Louis ezt
tenné, ha tudná mi történt tegnap este. – nyomatékos pillantást vetettem Adam
felé hisz neki is szántam ezt a gondolatot.
-
Tudom, hogy meg vagy győződve arról, hogy ezzel
csak jót teszel, de tévedsz. Nagyon nagyot tévedsz. A kapcsolatotoknak az árt a
legjobban, ha túlságosan is védeni akarod Őt. Beszélj vele. Mond el neki mi
történt tegnap este. Mert inkább legyen ideges 1 napig mint, hogy éljen
hazugságban egy életen át. – hangján éreztem, hogy nem viccel. Valahol pedig
tudtam, hogy igaza van. Nem hazudhatok neki folyamatosan, mert azzal csak
magamat próbálom meggyőzni arról, hogy így nem ártok neki.
-
Elmondom neki amint lesz rá alkalmam.
-
Nyugi az lesz bőven, mert Louis azt tervezgeti,
hogy idejössz. Will azt mondta, hogy az első héten interjúk lesznek csak meg
fotózások. Ezek annyira nem megterhelők, mint a koncertek, szóval több szabad
időnk lesz. Gondolta, ha már így alakult eljöhetnél 1 napra.
-
Remek. – böktem ki. – De ha már Will-nél
tartunk. Szeretném, ha szemmel tartanád Őt is. Tudjuk, hogy a Fantom embere, és
attól tartok nem csak Ő. Nem bízok a testőrökben sem. Kivéve persze Pault.
-
Meglesz. – vágta rá. Jólesik, hogy Zayn így
viszonyul ehhez az egész őrülethez. Tudom, hogy bízhatok benne. – Most le kell
tennem, mert kezdődik az interjú, de nem búcsúzkodom nagyon, ha Louis terve
simán megy, akkor holnap már személyesen is találkozunk. – nagyot nyelve
bólintottam, ezzel is bíztatva magam, majd letettem a telefont.
-
És most mi a terved? - dőlt hátra a kanapén Adam. Önelégült mosoly
szökött az arcára, amely arra utalt, hogy szerinte össze zavarodtam. Ám ez csak
félig igaz. Megvárom Louis hívását, és akkor ráérek majd kitalálni, hogy mit
mondjak neki.
-
Várunk. – jelentettem ki. Tisztába vagyok vele,
hogy a tegnapi nap figyelmeztetés volt. A Fantom valami nagy dobásra készül,
ami számunkra nem jelent jót. Felkell készülnünk minden eshetőségre. Ez pedig
magával vonja azt is, hogy be kell keményítenem. Nem maradhatok többé a kedves
mindenkivel barátságos maffia. Hisz a maffiának, keménynek határozottnak és
kegyetlennek kell lennie. Nem igaz?
-
Várunk? Mégis mire? – emelte fel kezeit
értetlenül. – Itt akarsz várni addig, amíg valami csoda folytán nem jön egy égi
jel? Mit gondolsz, a semmiből megszólal majd a telefonod és valaki megmondja a vonal
túloldalán, hogy mit kell tennünk vagy, hogy van valami nyom, amivel
elkaphatjuk azt az őrült sorozat gyilkost? – akadt ki, és mutogatott össze
vissza. Kicsit vicces látvány volt, de nem nevettem. Mindvégig komoly arccal
hallgattam monológját. Már épp reagáltam
volna, mikor telefonom csörögni kezdett a kezemben. Elégedett mosollyal
tekintettem Adam-re, akinek tekintete megdermedt, szemei pedig majdnem kiestek.
– Komolyan? – nyögte ki végül még mindig megkövülve.
-
Halló? – szóltam bele.
-
Katy. Mr. John vagyok, és azonnal ide kell
jönnie.
-
Máris indulok. – a telefont kinyomva vegyes
érzések kavarogtak bennem. Mr. John hangja zaklatott volt, ami nem jelent jót.
-
Ez lett volna az égi jel? – mosolyodott el Adam,
miközben kabátom magamra kapva az ajtó felé haladtam. – Azt hiszem, kezdek hívő
ember lenni, és a végén még meg térek. – szorosan mögöttem haladt.
-
Miért eddig nem hittél Istenben? - kérdeztem halvány mosollyal arcomon,
miközben becsuktam a lakást.
-
Nem tudom, mi van a halál után. De kétségtelen,
hogy én nem a pálmafás koktélos helyre fogok kerülni. – kacsintott rám, én
pedig beszálltam a kocsijába mely a ház előtt parkolt. Ő követve engem szintén
beszállt és elindította a motort. – Ezt figyelembe véve pedig nem pazarlom az
időm olyanokra, mint a megtérés.
-
Nézd a jó oldalát. Ha létezik, a pokol együtt
kerülünk oda. – széles mosollyal
fordultam felé. – És ingyenes valamint korlátlan szaunában lesz részünk. –
elnevetve magát megrázta a fejét, majd szótlanul vissza fordult az utat
figyelve. Én fejem az ablaknak döntöttem és úgy kémleltem London utcáit. Csak
egy nyugodt napra vágyom, amikor nem kell aggódnom semmi és senki miatt. Hisz
ma délelőtt is annyi minden rám szakadt. Itt van Adam és az okoskodása. Tudom,
hogy jót akar, és ami még rosszabb azt is tudom, hogy igaza van. Ahogy Zayn-nek
is. Bár ha jól belegondolok még Dan-nek is igaza van abban, hogy Louis nem
hozzám való. Más világból jöttünk és más világba tartunk. De már túl késő. Ezen
akkor kellett volna gondolkoznom mikor hagytam felolvasztatni a jéggé fagyott
szívem vele együtt az érzéseimmel. Így hát összegezve mindenkinek igaza van.
Mindenkinek kivéve nekem, ez pedig aggasztó. Gondolatmenetemből a kocsi ajtó
csapódása zökkentett ki. Követve Adamet, én kiszálltam és a bejárat felé vettem
az irányt. Amint átlépem azt az ajtót ismét bővülni fog a megoldatlan problémák
című listám…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése